Ferrari: A Spanyol Nagydíj óta nem javultunk - F1VILÁG.HU

Ferrari: A Spanyol Nagydíj óta nem javultunk

HIRDETÉS

Gyakorlatilag a Spanyol Nagydíj óta nem sikerült megfelelően fejlesztenie kasztniját a Ferrari Forma-1-es csapatának – Maurizio Arrivabene szerint pedig ennek köszönhető az elmúlt időszak gyenge teljesítménye.


Gyakorlatilag a Spanyol Nagydíj óta nem sikerült megfelelően fejlesztenie kasztniját a Ferrari Forma-1-es csapatának – Maurizio Arrivabene szerint pedig ennek köszönhető az elmúlt időszak gyenge teljesítménye.

Az olasz istálló nemcsak a Mercedesszel, de a Red Bull-lal szemben is alulmaradt az elmúlt versenyeken, minek következtében a konstruktőri tabellán is visszacsúszott a 3. helyre.

A Ferrari helyzete közel sem ideális tehát – főleg azok után, hogy technikai igazgatója, James Allison nemrégiben távozott a csapattól.

Amikor a Motorsport.com című internetes lap arról kérdezte Maurizio Arrivabene csapatfőnököt, mikor veszítették el a fonalat, a szakember így felelt: „Kanadában elég jól reagáltunk a motorral. De ha megnézzük a mostani helyzetünket, és aztán visszatekintek, azt gondolom, a barcelonai hétvége óta nem igazán fejlődtünk a leszorítóerőt tekintve. És ez a probléma.”

„Tudjuk, mely területeken kell dolgoznunk, és mihamarabb meg kell ezt tennünk, még ha nem is könnyű.”

Arrivabene kifejtette, azért is komplikált a helyzet, mert nagyon nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt a mechanikus és az aerodinamikai tapadás között.

„Kétféle tapadás létezik, de erről nem kell kioktatnom önöket. Az egyik az aerodinamikai leszorítóerő következtében jön létre, a másik pedig a mechanikai tapadás. Mindkét területen dolgoznunk kell, mert ezeknek összhangban kell lenniük, most ugyanis az a helyzet, hogy néha ’külön nyelvet beszélnek’.”

A Ferrari csapatfőnöke hozzátette, nem írják még le az idei évet, ráadásul további átszervezések várhatóak csapaton belül.

„Azt kell mondjam, a Red Bull elég sokat fejlődött, előttünk járnak. De ez nem jelenti azt, hogy le fogunk mondani erről az időszakról. Reagálnunk kell. Átnézzük a csapatszerkezetet anélkül, hogy pánikba esnénk, mert tiszta fejjel kell gondolkodnunk. És a szezon hátralévő részében tovább kell fejlődnünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Ferrari: A Spanyol Nagydíj óta nem javultunk
A Red Bull csapattagjai bocsánatot kértek Pereztől, hogy nem ismerték fel előbb a problémákat
Leclerc szerint Verstappen versenyzési stílusa teszi izgalmassá az F1-et
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!