Nem kell féltenie ülését a Ferrari brazil versenyzőjének, Felipe Massának, ha ugyanis a bajnokság további részében is úgy teljesít, ahogy eddig, jövőre is a patinás olasz istállónál maradhat – ezt nyilatkozta Stefano Domenicali, a maranellói gárda csapatfőnöke a minap.
Nem kell féltenie ülését a Ferrari brazil versenyzőjének, Felipe Massának, ha ugyanis a bajnokság további részében is úgy teljesít, ahogy eddig, jövőre is a patinás olasz istállónál maradhat – ezt nyilatkozta Stefano Domenicali, a maranellói gárda csapatfőnöke a minap.
Az elmúlt napokban olyan hírek kaptak szárnyra a német sajtóban, melyek szerint a Ferrari ismét azt fontolgatja, az évad végén megválik a 32 esztendős versenyzőtől. Helyét állítólag Nico Rosberg vehetné át, aki két hete, Monacóban pályafutása második Forma-1-es futamgyőzelmét is bezsebelte a Mercedes színeiben.
„Ő minden bizonnyal egyike azon versenyzőknek, akiket már fontolóra vettünk” – mondta Stefano Domenicali a Bild című napilapnak nyilatkozva a német pilótáról.
„Egyáltalán nem vagyok meglepve amiatt, hogy gyorsabb, mint Lewis Hamilton. Az időmérőkön mindig nagyon jó volt, most pedig azt is megmutatta, hogy a versenyeken is képes érett teljesítményt nyújtani.”
Az olasz szakember mindazonáltal a minap tiszta vizet öntött a pohárba és kifejtette, bár az elmúlt versenyeken nem remekelt, elégedettek Massa teljesítményével, aki 2014-ben is Fernando Alonso csapattársa maradhat.
„Ha Felipe így folytatja, akkor nem lesznek problémák a jövőt illetően” – idézi a Ferrari csapatfőnökének szavait az O Estado de S.Paulo című brazil lap.
„Ami a 2014-es versenyzőinket illeti, meglehetősen nyugodt vagyok.”
Domenicali ezzel együtt kifejtette, a 2014-es szabályváltozások miatt rendkívül fontos lesz majd, hogy egy csapat a lehető legjobb párossal álljon fel a rajtrácsra.
„A versenyzőkérdés a legkisebb problémánk a jövő évre nézve. Ami már valamivel összetettebb, az a technikai kihívás, amivel szembenézünk a szabályváltozások miatt. Nagyon sok lesz az ismeretlen tényező az év elején, és csak három teszt áll rendelkezésünkre a szezon előtt, szóval nincs garancia arra, hogy mindent érteni fogunk.”
„Ami a versenyzőket illeti: mindenki tudja, hogy Fernandónak hosszú távra szóló szerződése van, Felipe pedig még mindig a mi csapatunkat erősíti.”
Amikor újságírók konkrétan rákérdeztek arra, Massa 2014-ben is a Ferrari pilótája lesz-e, Domenicali így felelt: „Abszolút!”