A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali kijelentette, alakulatának már a hétvégi Német Nagydíj előtt ki kell derítenie, miért küszködött autójának tempójával a legutóbb, Silverstone-ban.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali kijelentette, alakulatának már a hétvégi Német Nagydíj előtt ki kell derítenie, miért küszködött autójának tempójával a legutóbb, Silverstone-ban.
A patinás olasz istálló kiábrándítóan szerepelt a Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén, noha papíron a silverstone-i versenypálya tempós kanyarjai kedveznek autóinak.
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso csak a kilencedik helyről rajtolhatott vasárnap, és bár a futamon végül harmadikként ért célba, a csapatnál tudják, mihamarabb megoldást kell találniuk problémáikra.
„Teljesítmény szempontjából ez a hétvége nem alakult valami jól” – mondta Stefano Domenicali csapatfőnök.
„Ebben a két-három napban meg kell tudnunk, miért volt ez így. Azt gondolom, nem az apró részletekről, sokkal inkább valami komolyabb dologról van szó, ezért nem tudtunk jobbak lenni Silverstone-ban. Most ez a legfontosabb, amin dolgoznunk kell – meg kell értenünk a történteket, és vissza kell nyernünk a teljesítményt.”
A Ferrari szerencsésnek mondhatja magát, hiszen Sebastian Vettel kiesésével Alonso 21 pontra csökkentette hátrányát a bajnoki összetettben. Domenicali szerint azonban muszáj javítaniuk a teljesítményen, hétvégén ugyanis kiderült, a Mercedesszel is komolyan számolni kell.
„Láthattuk, hogy most már nem csak a Red Bull erős, hanem a Mercedes is, mely csapatnak sikerült megoldania gumikopással kapcsolatos problémáit.”
„Ha meg akarjuk nyerni ezt a bajnokságot – márpedig ez a célunk –, akkor javítanunk kell az autónk.”