Grosjean úgy döntött, nem búcsúzik a versenyzéstől: a 2021-es szezonban az IndyCar mezőnyében láthatjuk majd őt, ám addig még igyekszik tovább gyógyulni az év végén szerzett sérüléseiből.
A francia pilóta a 2020-as Bahreini Nagydíjon szenvedett óriási balesetet, melynek következtében égési sérüléseket szenvedett, ám a körülményekhez képest megúszta az incidenst.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Grosjean rehabilitációja továbbra is zajlik, még mindig fájdalmai vannak, így sokat kell tennie azért, hogy ujjait újra rendesen tudja mozgatni.
HIRDETÉS
„Reggelente, amikor felkelek, nem könnyű a kezeimet mozgatni” – mondta Grosjean.
HIRDETÉS
Azzal, hogy kezei megégtek, testének három százalékát érinti a sérülés. Leginkább a bal keze sérült, amelyen még mindig láthatóak az égési nyomok.
„Háromezerszer mozgatom meg az ujjaimat egy nap, mert csak így kapom vissza a mozgásképességüket. Szörnyű érzés, amikor megpróbálom mozgatni őket” – mondta a francia pilóta.
Grosjean hozzátette, a fájdalomcsillapítót ennek ellenre már hetek óta nem szedi.
HIRDETÉS
„Nem akartam tovább szedni őket. Pszichológiailag nagy lépés volt számomra, hogy ne kelljen többé a gyógyszerre támaszkodnom” – mondta.
A francia elárulta, érdekes volt megtapasztalni, hogy a baleset után hogy jöttek vissza az emlékek számára: néhány héttel a baleset után hallani kezdte a tűz hangját és érezte a szagát.
HIRDETÉS
„Mindenkinek azt meséltem, hogy a pilótafülkében nem volt tűz. Aztán láttam az onboard-kamera képeit, amelyeket még nem hoztak nyilvánosságra. A tűz mindenütt ott van. Úgy tűnik, az agyam elnyomta ezt az információt, mert „mit változtat? Semmit.””
„Két héttel a baleset után újra hallottam a tűz zaját a fülemben” – folytatta. „Ez eléggé hangos, körülbelül mintha az autópályán lehúznánk az ablakot. A levegő, ahogy beáramlik az autóba, hasonló, mint a tűz hangja.”
Ugyanez történt a szagokkal is, ezeket is csak később kezdte érezni Grosjean.
„Aztán hirtelen ismét ott volt. Ez csak utólag történt. A baleset idején ez nem volt fontos [az agyamnak]. Hogy ennek milyen szerepe volt? Az agyam felvette ezeket az információkat, de csak elmentette. Aztán rövidesen előjöttek.”




