Grosjean közel került az eltiltáshoz - F1VILÁG.HU

Grosjean közel került az eltiltáshoz

HIRDETÉS
Fotó: Singapore GP Media

Romain Grosjean 5 másodperces büntetést, valamint 2 büntetőpontot kapott amiatt, hogy figyelmen kívül hagyta a kék zászlót az F1-es Szingapúri Nagydíjon.

A Szingapúri Nagydíj versenyét vezető Lewis Hamilton, valamint a szorosan mögötte haladó Max Verstappen utolérte Grosjeant, aki éppen nagy csatát vívott Sergey Sirotkinnal, a Williams pilótájával. A Haas-versenyző feladata lett volna, hogy félrehúzódjon, és elengedje Hamiltonékat, azonban nem tette, így a brit pilótát majdnem meg is előzte a második helyen haladó Verstappen.

Grosjean csak azután engedte el Hamiltont, hogy sikerült megelőznie Sirotkint, így 5 mp-es időbüntetést, valamint 2 büntetőpontot is kapott.

Charlie Whiting versenyigazgató a futamot követően elmondta, ez az egyik legrosszabb kék zászlós eset volt, amit valaha látott a Forma-1-ben.

„Romain egyszerűen teljesen elfelejtette a kék zászló aranyszabályát. És ez az, hogy ha csatában vagy, akkor el kell felejtened a saját küzdelmedet, és félre kell húzódni. Ezt már annyiszor elmagyaráztam nekik, és azt hiszem, teljesen megfeledkezett róla.”

„Annyira benne volt a csatájában Sirotkinnal, pedig a rajtszámával villogtak a panelek, és Lewis sokkal-sokkal gyorsabb volt.”

„Hosszú idő óta ez volt az egyik legrosszabb eset, amit láttam, hogy valaki így hagyta figyelmen kívül a kék zászlót.”

A kapott büntetőpontok azt jelentik, hogy Grosjean már csak 3 pontra van attól, hogy egy versenytől eltiltsák. Grosjean számára 2017. október 29. óta számolódnak a „strigulák”, így addig még az Orosz, a Japán, az Amerikai és a Mexikói Nagydíjat kell kihúznia büntetőpontok nélkül.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!