A Sauber istálló újonc versenyzője, Esteban Gutiérrez nem aggódik amiatt, hogy egy év után befejeződhet pályafutása a száguldó cirkuszban.
A Sauber istálló újonc versenyzője, Esteban Gutiérrez nem aggódik amiatt, hogy egy év után befejeződhet pályafutása a száguldó cirkuszban.
A svájci kiscsapat 2013-ban a pályán és azon kívül is a túlélésért küzdött eddig, ami bizony a mexikói tehetség bemutatkozó idényére is alaposan rányomta a bélyegét: Gutiérrez nem tudott villantani a bajnokság első tíz versenyén, ráadásul a Sauber új támogatóinak kívánságára jövőre egy orosz versenyzőt ültet majd egyik autójába – ami azt eredményezheti, hogy a 21 esztendős pilótának távoznia kell a szezon végén.
Gutiérrez azonban nem aggódik a pletykák miatt.
„Minden, amit tudok, hogy nagyon sok a spekuláció” – idézi a mexikói szavait a Totalrace.
„Nagyon sok versenyző van a piacon, sok szabad ülés 2014-re, ez pedig rengeteg pletykát generál. Momentán a legfontosabb dolog, hogy semmi sem változott az idei szezont illetően – szóval arra fókuszálok, hogy végezzem a munkám.”
„Egy versenyzői karrier az eredményektől függ, és most erre koncentrálok. Nem igazán számít, mit csináltam, vagy nem csináltam a szezon első felében. Az a fontos, amit az évad második részében teszek, éppen ezért úgy gondolom, sokat nyerhetek, és keveset veszíthetek.”