Kiválónak tartja kapcsolatát új csapattársával, Valtteri Bottasszal a Forma-1 háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton – állítása szerint azért, mert nincsenek játszmák közte, és a Mercedes finn pilótája között.

Bottas a visszavonult bajnok, Nico Rosberg helyét vette át a német csapatnál – Rosberg és Hamilton az elmúlt években többször egymásnak feszültek a világbajnoki küzdelmek során.
Hamilton a Forma-1 hivatalos weboldalának adott interjújában elárulta, jelenleg úgy érzi, hogy Bottasszal csak a pályán kell majd megküzdenie.
„Ami eddig tetszik a Valtterivel való közös munkában, hogy az a versenypályáról szól. Nincsenek játszmák, teljes az átláthatóság. Ez tetszik” – mondta a brit versenyző.
„Úgy érzem, már most jobb a munkakapcsolatunk, mint bármely korábbi csapattársammal korábban. A legjobbat akarja nyújtani a csapatnál töltött első évében. Én pedig már itt vagyok egy ideje, teljesíteni akarok, és szeretnék annyi információt megosztani, amennyit csak tudok, hogy tanuljon.”