Hamilton elárulta, mi okozta a 2. körben történt kicsúszását - F1VILÁG.HU

Hamilton elárulta, mi okozta a 2. körben történt kicsúszását

HIRDETÉS
Kiábrándító véget ért Lewis Hamilton számára a Forma-1-es Amerikai Nagydíj: a hétszeres világbajnok már a 2. körben a sóderágyba csúszott és feladni kényszerült a versenyt.

Hamilton már a szombati időmérőn sem villogott: csak a 19. helyen zárt, a rajtbüntetések miatt pedig a 17. helyről kezdte meg a vasárnapi versenyt. Bár a rajtja jól sikerült — hiszen öt pozíciót is javított —, végül nem tudott jó eredményt elérni: hibázott a második körben, és már nem tudott visszaevickélni a sóderágyból.

„Nagyszerűen rajtoltam, belülre kerültem és feljöttem a 12. helyre” — mondta a hétszeres világbajnok. „Még csak a 2. körben jártunk, egyáltalán nem nyomtam padlóig, nem nyomtam neki, igyekeztem menedzselni az abroncsokat. Az autó aztán elkezdett pattogni, gyakorlatilag teljesen kiment alólam a hátulja.”

„George-nak hasonló problémája volt szombaton, az időmérőn, ugyanazon a helyen — a továbbfejlesztett autóval. Korábban soha nem csúsztam ki versenyről, legalábbis nem emlékszem… Ha történt is ilyen, talán egyszer fordult csak elő az évek során. Kétségkívül frusztráló, de tudom, hogy csak egy balszerencsés helyzet volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hamilton elárulta, mi okozta a 2. körben történt kicsúszását
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!