Hamilton: Hibára kényszerítettem Vettelt! - F1VILÁG.HU

Hamilton: Hibára kényszerítettem Vettelt!

HIRDETÉS
A Mercedes ötszörös világbajnoka, Lewis Hamilton azt mondja, úgy érzi, ő volt az, aki hibába kényszerítette ellenfelét, Sebastian Vettelt a vasárnapi Kanadai Nagydíjon, emiatt pedig jogosan büntették meg a Ferrari versenyzőjét.
Fotó: Mercedes

A brit a második helyen ért célba a montreali versenyen, Sebastian Vettel büntetése miatt azonban végül az ölébe hullott a győzelem.

A Ferrari versenyzőjének versenyen elért eredményéhez 5 másodpercet adtak hozzá, mert egy hiba után „nem biztonságos” módon tért vissza a pályára, „elkerülő manőverre” kényszerítve ezáltal Hamiltont.

„Nos, egyfajta ürességet érzek, ami őrület, mert itt vagyunk ebben a csodálatos országban” – mondta Hamilton a versenyt követő sajtótájékoztatón.

„Alapvetően nagyszerű versenyt futott két csapat, és ilyen negatívan ért ez véget. Amire én emlékszem, hogy keresztülmentem a kanyaron, azon a ponton gyorsabb voltam, és próbáltam nyomás alá helyezni Sebet.”

Hamilton elárulta, nyilván próbált minél közelebb maradni Vettelhez a versenyen, sőt, mindent megtett azért, hogy hibára kényszerítse a németet, ami végül sikerült is.

„Elsősorban igyekeztem elég közel kerülni, de a második szándékom az volt, hogy hibába hajszoljam őt. Nem sűrűn fordul elő, hogy hibára tudsz kényszeríteni egy négyszeres világbajnokot, de ezúttal sikerült, és azt gondoltam, ’oké, ez az én lehetőségem’.”

„Szóval bevettem a kanyart, ott voltam az íven. Közelebb kerültem, és úgy nézett ki, hogy össze fogunk ütközni, úgyhogy rá kellett lépnem a fékre, el kellett vennem a gázról a lábam, hogy elkerüljem az ütközést. Szerencsére sikerült.”

„De ez volt a lehetőség. Utána nőtt a különbség, mivel én fékeztem, hogy elkerüljem. Amikor meghallottam, hogy büntetést kapott, akkor is nyomtam, mert úgy éreztem, ’talán meglesz ez a verseny’.”

Fotó: Mercedes

„A Ferrari egész hétvégén nagyon erős volt, gyorsak voltak az egyenesekben. Nyilván van egy másik motormódjuk, ami nekünk nincs. Hirtelen feltekerték a motort, és nagyon elléptek az egyenesekben, még úgy is, hogy a hátsó szárnyam nyitva volt.”

Hirdetés

Amikor az ötszörös világbajnokot arról kérdezték, ha a stewardok helyében lenne, vizsgálna-e egy ilyen incidenst, vagy büntetne-e érte, a brit így felelt: „Nos, a jó dolog az, hogy nem vagyok a versenybírói szobában, szóval ez egy hipotetikus kérdés…”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!