Nemcsak a motorerő tekintetében lépett előre a Ferrari Forma-1-es csapata, hanem bizony új versenyautója is jelentősen jobb elődjénél – vélekedik Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoki címvédője.
Nemcsak a motorerő tekintetében lépett előre a Ferrari Forma-1-es csapata, hanem bizony új versenyautója is jelentősen jobb elődjénél – vélekedik Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoki címvédője.
A Ferrari Sebastian Vettel révén nyerni tudott múlt hétvégén, Malajziában, remek tempójának és taktika érzékének köszönhetően mindkét Mercedest maga mögé utasítva.
„A Ferrari óriási előrelépést tett” – mondta Lewis Hamilton, aki másodikként ért célba Vettel mögött az év második futamán.
„Jó látni, hogy ekkorát fejlődtek, úgy az autóval, mint a motorral. Sokan azt mondják, elég a motor ahhoz, hogy gyors legyen egy autó, de alapvetően az autó és a leszorítóerő is ugyanannyira számít.”
Hamilton azt mondja, őt is meglepte Vettel és Kimi Räikkönen tempója – a finn végül egy verseny eleji defektet követően negyedikként zárt Szepangban.
„Le a kalappal előttük, fantasztikus munkát végeztek. Mi, és én magam sem számítottunk arra, hogy ilyen gyorsak lesznek. Lenyűgöző munkát végeztek és remek volt a tempójuk.”
„Tudtuk, hogy nagyot léptek előre, de azt nem, hogy mekkorát – de most egyszerűen túl gyorsak voltak nekünk.”