Rendkívül kiábrándítóan, ugyanakkor semmitmondóan nyilatkozott közvetlenül a Brit Nagydíj időmérő edzése után Lewis Hamilton.
Rendkívül kiábrándítóan, ugyanakkor semmitmondóan nyilatkozott közvetlenül a Brit Nagydíj időmérő edzése után Lewis Hamilton.
A Mercedes versenyzője hazai közönsége előtt csak a hatodik rajtpozíciót szerezte meg, noha sokáig úgy tűnt, övé lehet a pole Silverstone-ban.
„Nem tudom, mit mondjak, igazából nincsenek válaszaim” – mondta nagyon csalódottan a brit versenyző a BBC-nek.
„Egyszerűen úgy döntöttem, hogy nem futok még egy kört.”
Arra a kérdésre, hogy azért hagyta-e abba a körözést, mert úgy érezte, nem tud már javítani, így felelt: „Nyilvánvalóan nem. Momentán nincs mit mondanom.”
„Az én hibám volt. Elnézést kérek rajongóimtól – alaposan kielemzek majd mindent, és holnap erősebben térek vissza a pályára!”
A Mercedes motorsport-főnöke, Toto Wolff hozzátette: „Nagyon kiábrándító. Rengeteg hibát el lehet követni ilyenkor. Láthatjuk a Ferrari példáját is.”
„Nem hinném, hogy jelentős mértékben dominálunk. Tegnap láthattuk, hogy van még némi előnyünk, de csak idő kérdése… Nem fogunk tudni az egész szezonban elöl maradni.”
A Mercedes másik versenyzője, Nico Rosberg a pole-ból rajtolhat holnap.