Hamilton Vettelről: Ez nem volt bajnokhoz méltó... - F1VILÁG.HU

Hamilton Vettelről: Ez nem volt bajnokhoz méltó…

HIRDETÉS
Russian Grand Prix Race
HIRDETÉS

Közvetlenül az F1-es futam után keveset beszélt a ma történtekről Lewis Hamilton, azonban később bővebben is elmondta, mit gondol Sebastian Vettelről és a ma történt ütközésükről.

Hamilton szerint Vettel manővere egyértelműen szándékos volt, és ezzel az esettel elveszítette a bizalmát – a brit szerint példát kellene mutatnia a Ferrari-pilótának, és egyáltalán nem a Forma-1-be illő, amit ma láthatott a közönség.

Vettel egy 10 másodperces stop&go büntetést kapott, ám a brit szerint ez kevés szankció ahhoz képest, milyen következményei lehettek volna az esetnek.

„Vettel szó szerint csak mellém jött és nekem ütközött” – nyilatkozta. „Ez határozottan precedens értékű, a Forma-1-ben is és a kisgyerekeknek is, akik néznek minket. És ma látták, hogy viselkedik egy négyszeres világbajnok.”

„Remélhetőleg ez nem megy át a fiatalabb kategóriákba.”

A kérdésre, szándékosan fékezett-e hirtelen Vettel előtt, Hamilton így válaszolt: „Nem. Kontrolláltam a tempót. Mint minden új rajtnál, ugyanazon a helyen lassítottam. Nyilván elaludt és nekem jött. Ez nem volt kérdés számomra.”

„Az, hogy mellém jön, majd szándékosan belémjön, ezután pedig megússza azzal, hogy visszajön a negyedik helyre, az szégyen. Azt hiszem, ma kegyvesztetté vált.”

Hamiltonnak elmondták, hogy Vettel azt nyilatkozta a futam után, hogy férfiként kell versenyezni – a brit erre így reagált: „Ha be akarja bizonyítani, hogy férfi, akkor azt autón kívül, szemtől szemben kell megtennünk.”

„A veszélyes vezetés kockázatos helyzetbe hozhatja a másikat… Lassan mentünk, de ha gyorsak vagyunk, akkor sokkal rosszabb lehetett volna a dolog.”

Hirdetés

„Képzeljék el azokat a gyerekeket, akik nézték ma a Forma-1-et, és ilyen viselkedést látnak egy négyszeres világbajnoktól. Azt hiszem, ez mindent elmond.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!