Hamiltonról értekeznek Japánban az F1-es versenyzők - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hamiltonról értekeznek Japánban az F1-es versenyzők

ADVERTISEMENT

Olasz lapértesülések szerint a hétvégi Japán Nagydíjon Lewis Hamilton agresszív vezetési stílusáról is értekezést tartanak majd a Forma-1 versenyzői Charlie Whiting versenyigazgatóval közösen.

A McLaren versenyzőjét a Szingapúri Nagydíj után újra kemény kritikák érték, miután egy előzési próbálkozás közben nekiütközött Felipe Massa Ferrarijának, mely így defektet kapott.

Noha Hamiltont a futam során bokszutca-áthajtásos büntetéssel sújtották, sokak szerint ebből nem tanul a brit pilóta, aki a leintés után egy televíziós interjú közben újra konfrontálódott Massával.

Miután nem a szingapúri volt az első eset, amikor Hamilton agresszív stílusával balesetbe keveredett, a Forma-1 mezőnye azt tervezi, Suzukában elbeszélget a McLaren versenyzőjével.

Az Autosprint magazin úgy tudja, a versenyzők és Charlie Whiting megvitatják majd a brit pilóta viselkedését a Japán Nagydíjat megelőző értekezleten.

Hamilton visszaszólt a kritikusoknak: „Nagyszerű érzés volt elhallgattatni bizonyos embereket”

HIRDETÉS

A brit versenyző korábbi csapattársa, Heikki Kovalainen egyébként ezzel kapcsolatban elárulta, neki semmi problémája nincs Hamiltonnal, így nem kíván részt venni ezen az értekezésen.

„Hogy minden versenyző részt vesz egy különleges megbeszélésen Suzukában, ahol Hamilton vezetési stílusa kerül terítékre? Én biztos nem, nekem semmi problémám vele” – magyarázta a finn.

Hamiltonról értekeznek Japánban az F1-es versenyzők
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján