Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője úgy gondolja, legalább egy kilót fogyott a második szabadedzés során a nagy hőség miatt – a brit versenyző nehezen viselte a hungaroringi forróságot.
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője úgy gondolja, legalább egy kilót fogyott a második szabadedzés során a nagy hőség miatt – a brit versenyző nehezen viselte a hungaroringi forróságot.
Hamilton elmondta, a nagy meleg ellenére szeret a magyar versenypályán vezetni, a kihívásokat pedig főleg kedveli – a nagy meleg egyértelműen megnehezítette a dolgukat.
„Nagyon élvezetes volt a vezetés, még akkor is, ha hihetetlenül nagy forróság volt – nagyobb, mint egy szaunában!”
„Nem egyszerű egy jó kört összehozni itt. Nagy kihívást jelent, de mivel én szeretem a kihívásokat, nagyon élveztem.”
„Már a pilótafülkén kívül is izzad az ember, hát, ha még beül az autóba, ez még rosszabbá válik. Ma délután legalább egy kilót fogytam.”
A második szabadedzésen a Red Bull versenyzői, Daniil Kvyat és Daniel Ricciardo az eredménytáblán elválasztotta egymástól a két Mercedest, és Hamilton mögött a második-harmadik helyen végeztek. A brit versenyző elmondta, egyáltalán nem bánná, ha ez az eredmény azt jelentené, hogy az energiaital-gyárosok felzárkóztak mögéjük.
„Jó látni, hogy az ellenfeleink felzárkóznak, mert az a mottóm, hogy minél több párharc, annál jobb. Teljesen rendben van így.”