Hamiltont nem aggasztja a Mercedes gyengélkedése - F1VILÁG.HU

Hamiltont nem aggasztja a Mercedes gyengélkedése

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Lewis Hamiltont egyáltalán nem zavarja, hogy leendő csapata, a Mercedes elég gyengén teljesít az utóbbi időben és azóta még csak pontot sem szerzett, hogy bejelentették, náluk folytatja pályafutását 2013-ban.


Lewis Hamiltont egyáltalán nem zavarja, hogy leendő csapata, a Mercedes elég gyengén teljesít az utóbbi időben és azóta még csak pontot sem szerzett, hogy bejelentették, náluk folytatja pályafutását 2013-ban.

Miközben Hamilton továbbra is arra fókuszál, hogy futamokat nyerjen a McLarennel, elkerülhetetlen, hogy ne kérdőjelezzék meg döntését jövőjével kapcsolatban, hiszen leendő csapata igen gyengén muzsikál az utóbbi versenyeken.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol leendő csapata jelenelgi gyenge formájáról, Hamilton így felelt: „Ez még inkább feltüzel. Teljes mértékben elégedett vagyok a döntésemmel, és ennek semmi kihatása nincsen rám.”

„Néha nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt az ember szeretné, és még ha szenvedsz is, képes vagy pontokat szerezni, ahogy azt már a múltban nem egyszer bizonyítottam. Azonban az igazat megvallva, most nem rájuk koncentrálok.”

„Most az van fókuszban, hogy segítsek jelenelgi csapatomnak megszerezni a konstruktőri bajnoki címet, és megpróbáljam a lehető legtöbb pontot megszerezni nekik. Elméletben még van esély a gyártók versenyét megnyerni, szóval nem adom fel.”

Hamilton azt is elmondta, hogy mikor aláírta szerződését a Mercedesszel, tisztában volt az előtte álló kemény feladattal, jóllehet hozzátette, az utóbbi hetek bizonyították, a vártál is nehezebb lesz a váltás.

„Ezt már akkor tudtam, mikor aláírtam a szerződésem” – folytatta. „Tudtam, hogy kemény fába vágom a fejszém. Nem lesz egyszerű, de már nagyon várom. Már alig várom, hogy új emberekkel találkozzam, egy különböző környezetben dolgozhassam.”

Csapattársa, Jenson Button úgy véli, hogy Hamilton nehéz helyzetben fogja találni magát jövőre és nem lesz egyszerű bedolgoznia magát új csapatába.

„Úgy gondolom, hogy az első év egy új csapatban mindig trükkös” – mondta. „Ez egy új dolog lesz Lewisnak, és biztos vagyok abban, hogy izgatott emiatt. Nagyon gyors, de néha nem egyszerű versenyeket nyerni, és magad köré építeni a csapatot, segíteni neki jó eredményeket elérni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!