A „Madring” névre keresztelt aszfaltcsík egyedülálló hibrid kialakítással bír: a pálya egyik fele szűk városi szekciókat kínál az IFEMA rendezvényközpont környékén, míg a másik, célzottan épített rész gyors, áramló kanyarokkal és meredek döntött ívekkel a Valdebebas fesztiválterület körül helyezkedik el.
Carlos Sainz, a Williams versenyzője — aki nagykövetként vett részt a pénteki bemutatón — kiemelte, hogy a Madring karakteres pálya lesz, amely izgalmas kihívást kínál majd a mezőny számára.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„A pilóták kérdeztek engem a pályáról, a kanyarokról, az elrendezésről… Azt mondtam nekik, hogy ne aggódjanak, megpróbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy a pálya látványos legyen” – fogalmazott Sainz, kinek tanácsait ki is kérték a pálya nyomvonalának kialakításakor. „Egy Forma-1-es pályától azt várom el versenyzőként, hogy legyen karizmája és karaktere, hogy legyenek benne olyan kanyarok, amelyek megkülönböztetik más helyszínektől.”
HIRDETÉS
Sainz példaként említette a bakui és dzsiddai pályákat is: „Vannak olyan helyszínek, mint Baku, ahol az óvárosi szekció kivételével nincsenek különleges kanyarok, mégis megvan a saját karakterük: hosszú egyenesek, sok előzési lehetőség, látványos versenyek. Dzsidda pedig szinte teljes egészében gyors kanyarokból áll, és szintén rendkívül látványos. Ezek mind városi pályák, de sikerült karaktert adni nekik. És pontosan ezt kértem a Madringtől is: hogy karakteres legyen, egy hibrid pálya, ahol a városi szekciók szűk falai mellett megtalálható egy nyitottabb rész is, hasonlóan a tradicionális európai pályákhoz, amit mi versenyzők annyira szeretünk.”
HIRDETÉS
Sainz különösen kiemelte a pálya utolsó szektorát: „A döntött kanyarok és a gyors kanyarkombinációk jobban hasonlítanak a hagyományos európai pályákra. Ez a pálya mindkettőt kínálja: van egy nyitottabb része, és egy szűkebb, városi szekciója is.”

A Madring Madrid külvárosában épül fel, az IFEMA kiállítási központ és a Barajas repülőtér közvetlen közelében, kiváló közlekedési kapcsolatokkal. Sainz szerint az új helyszín nemcsak a pályán, hanem a pálya körüli események révén is új szintre emelheti a Spanyol Nagydíjat.
„Minden, ami körülötte lesz – a koncertek, a különböző aktivitások –, sokat segít majd a városnak” – hangsúlyozta a spanyol versenyző. „Úgy gondolom, hogy meg tudjuk teremteni a világ legjobb pályáját és a versenynaptár legjobb eseményét.”
HIRDETÉS
„Huszonnégy verseny lesz, és Mexikó, Miami, valamint Las Vegas nagyon erősek, de őszintén hiszem, hogy Madrid képes lesz felülmúlni őket, és mindent meg is teszünk ezért.”
HIRDETÉS




