A Ferrari szerdán délután hivatalos közleményben erősítette meg, hogy 2016-tól kezdődően ellátja majd erőforrásokkal a Forma-1-hez újonnan csatlakozó Haas F1 Teamet.
A Ferrari szerdán délután hivatalos közleményben erősítette meg, hogy 2016-tól kezdődően ellátja majd erőforrásokkal a Forma-1-hez újonnan csatlakozó Haas F1 Teamet.
Az amerikai alakulat két év múlva debütál a száguldó cirkuszban, egy ideje pedig már komoly tárgyalásokat folytatott a Ferrarival.
Marco Mattiacci, a maranellói alakulat csapatfőnöke szerdán megerősítette, több évre szóló megállapodást kötöttek Gene Haasszal.
„Örömünkre szolgál bejelenteni ezt a rendkívül fontos stratégiai partnerséget a Haas F1 Teammel, és egyúttal üdvözöljük az amerikai alakulatot a Forma-1-ben” – mondta a szakember.
„Néhány hónapja már egyesítettük erőinket Gene Hassszal kereskedelmi szinten, ez pedig a következő, természetes lépés a partnerség erősítésében.”
Gene Haas hozzátette: „Nincs még egy olyan csapat a Forma-1-ben, mely akkora rutinnal és történelemmel bír, mint a Scuderia Ferrari.”
„A kezdetektől fogva tagjai a Forma-1-nek, és most részesei lesznek a Haas F1 Team első lépéseinek.”
Az amerikai istálló világossá tette, jóval szélesebb körű partnerséget kíván kialakítani a Ferrarival, mint pusztán motorbeszállítóit – ebben úgy tűnik, a Ferrari is hasonlóképp gondolkodik.
„Úgy hisszük, ebben a partnerségben megvan a potenciál ahhoz, hogy túlfejlődjön a hagyományos motorbeszállítói szerepen. Az Egyesült Államok továbbra is az egyik legfontosabb piac a Ferrari számára, így rengeteg érdekes lehetőséget kínál” – mondta Mattiacci.
„Szeretnénk támogatni a Haas F1 Teamet abban, hogy versenyképes játékos legyen a Forma-1-es mezőnyben.”