A Ferrari Forma-1-es csapata csütörtökön, Abu Dhabiban hivatalosan is megerősítette, Fernando Alonso a szezon zárultával távozik az alakulattól. Vettel bejelentésével egyelőre még kivár az olasz istálló.
A Ferrari Forma-1-es csapata csütörtökön, Abu Dhabiban hivatalosan is megerősítette, Fernando Alonso a szezon zárultával távozik az alakulattól. Vettel bejelentésével egyelőre még kivár az olasz istálló.
Alonso 2010-ben érkezett Maranellóba, mindezidáig pedig 1186 pontot, 44 dobogós eredményt és 11 futamgyőzelmet szerzett a patinás olasz istállónak.
Távozását a Scuderia csütörtökön egy „Grazie Fernando” – azaz „Köszönjük Fernando” – című sajtóközleményben jelentette be.
„Fernando Alonso mindig egy különleges helyet fog elfoglalni a szívünkben” – mondta Marco Mattiacci csapatfőnök.
„Szívből jövő köszönettel tartozunk neki a Scuderiánál eltöltött éveiért – az elmúlt öt esztendőben kétszer is nagyon közel került a világbajnoki címhez. Meggyőződésem, hogy egy olyan versenyző, mint Fernando, mindig is a szívében őrzi majd az ágaskodó paripát, és azt gondolom, a Ferrari rajongói is nagyra tartják az ő törekvéseit.”
Alonso elmondta, nagyon sajnálja, hogy nem tudott világbajnoki címet nyerni az olasz istállóval.
„Nem könnyű nap ez számomra, hiszen – bár nagy lelkesedéssel és elszántsággal tekintek a jövőbe –, az évad végén véget ér ferraris pályafutásom” – fogalmazott a spanyol versenyző.
„Nehéz döntés volt, de gondosan átgondolt, és kezdettől fogva a Ferrari érdekeit tartottam szem előtt. Mindig is abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy saját magam hozhattam meg a döntéseimet, és ezúttal is így volt.”
„Ezért hálával tartozom a csapatnak, hiszen megértették a helyzetemet. Öt év után távozom a Ferraritól, mely során a lehető legmagasabb szintre fejlődtem fel, a kihívásoknak hála pedig új határokat sikerült elérnem. Bizonyítottam, hogy csapatjátékos vagyok, a Scuderia érdekeit a saját érdekeim elé helyezve.”
„Amikor fontos döntéseket kellett meghoznom a jövőmet érintően, mindig a Ferrarival a szívemben tettem, csapat iránti szeretetem vezérelt. Nagyon büszke vagyok arra, amit együtt elértünk. Köszönöm a Maranellóban dolgozók erőfeszítéseit – három alkalommal is másodikak lettünk a bajnokságban, két alkalommal pedig egészen az utolsó futamig harcoltunk a trófeáért.”
„Kétség sem férhet hozzá, az elmúlt öt év szolgáltatta karrierem néhány fénypontját, és nem pusztán egy csapatot, hanem a családomat hagyom most el.”
Alonso feltehetően a McLarennél folytatja jövőre, bár a hivatalos megerősítés egyelőre várat magára.
A kétszeres világbajnok helyét Sebastian Vettel veszi át a Ferrarinál, ezt vélhetően még ma megerősíti az olasz istálló.