Pedig a német pilóta saját bevallása szerint nehéz versenyen van túl, a változékony időjárási körülmények miatt pedig olyan volt, mintha orosz rulettet játszanának. Végül azonban sikerült jó döntéseket hozni, így összejött a kiváló eredmény. Hülkenberg a leintés után ugyanakkor kiemelte, a fő tényező a sikeres szereplésben mindenképpen az volt, hogy a Haas legújabb fejlesztései nagyon betaláltak — és észrevehetően javult a teljesítményük.
„Igen, nagyon elégedett vagyok” — mondta a versenyt követően a német pilóta. „8 pontot sikerült szerezni, ezek rendkívül értékesek, de ami fontosabb, hogy megvan a teljesítmény az új fejlesztéssel. Ez pedig nagyon elégedetté és optimistává tesz a szezon további részét illetően.”
„Azt gondolom, most már határozottan harcban vagyunk azért, hogy az ötödik leggyorsabb csapat legyünk, ami nyilvánvalóan nagy pozitívum. Pár hete senki sem számított erre igazán. Nagyon biztató ez.”
„Igazán nehéz verseny volt az esővel az elején, ahhoz kevés volt, hogy kiálljunk interekért, de olyan volt, mint a rulett, nem tudtuk, mit pörgetünk. Itt tempós kanyarok vannak, és ilyen tapadási szint mellett tényleg orosz rulett volt… De sikerült egyben tartani a dolgokat, és visszanyertük azt, amit a rajtnál elveszítettünk. Szóval megérdemeltük a jó eredményt.”
A Forma-1 mezőnye jövő hétvégén a Magyar Nagydíjjal folytatódik.