A német versenyző jelenleg a Haas színeiben versenyez a Forma-1-ben, jövőre azonban a Saubernél folytatja pályafutását, hiszen ő a sportágba 2026-ban megérkező Audi első szerződtetett pilótája. A rutinos pilóta háta mögött 219 F1-es verseny van már, dobogóra azonban még egyszer sem tudott állni – annak idején azonban jó eséllyel pályázott arra, hogy ő vegye át Felipe Massa helyét a Ferrarinál a 2014-es szezonra.
Hülkenberg és a Ferrari előrehaladott tárgyalásokat folytattak egymással, a maranellói gárda azonban végül nem őt, hanem korábbi világbajnokát, Kimi Räikkönent választotta. Hülkenberg a mai napig nem tudja, miért, noha időről időre azért rákérdez a dologra a Ferrari akkori csapatfőnökénél, a jelenleg a Forma-1 elnök-vezérigazgatójaként tevékenykedő Stefano Domenicalinál.
„Mindig ugyanazt mondja: ‘Ne most, gyere vissza később!’” – mondta Hülkenberg a German Press Agency kérdésére, majd arra a kérdésre, hogy mégis mikor később, a német pilóta azt mondta: „Ötletem sincs, nincs kristálygömböm!”
Bár a Ferrarihoz végül nem szerződött, Hülkenbergnek lehetősége volt arra, hogy gyári csapatnál versenyezzen: 2017 és 2019 között a Renault pilótája volt, és ahogy fentebb írtuk, ő lesz az Audi egyik versenyzője is a jövőben.
Nyitókép: Tóth Zsombor