Nico Hülkenberg, a Sauber istálló versenyzője elárulta, bár nem a várakozásai szerint alakul a 2013-as Forma-1-es bajnokság, nem bánta meg, hogy a svájci kiscsapathoz szerződött a tavalyi évet követően – a német viszont egyelőre még nem döntött jövőjéről.
Nico Hülkenberg, a Sauber istálló versenyzője elárulta, bár nem a várakozásai szerint alakul a 2013-as Forma-1-es bajnokság, nem bánta meg, hogy a svájci kiscsapathoz szerződött a tavalyi évet követően – a német viszont egyelőre még nem döntött jövőjéről.
Amikor a 26 esztendős versenyző búcsút intett a Force Indiának, a Sauber remek formában versenyzett, az elmúlt évben ugyanis versenyzői összesen négyszer állhattak dobogóra, és több alkalommal is esélyesek voltak a futamgyőzelemre is.
A csapat mellől azonban idén elpártolt a szerencse – a Force India előnye 52 pont a Sauberrel szemben a konstruktőrök versenyében.
Hülkenberg pozitívan áll hozzá a kialakult helyzethez, véleménye szerint ugyanis az idei küszködés hosszú távon előnyére válhat.
„Nem ilyenre számítottam, de ez van” – mondta a Sauber versenyzője. „Ez egy új kihívás számomra, hogy ne adjam fel.”
„Meghoztam egy döntést, mely visszatekintve talán nem volt annyira jó, de kihívás, és továbbra is a tőlem telhető legjobbat nyújtom. Nem bánkódom túl sokat. Arra fókuszálok, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, a csapatból és az autóból. Szóval boldog vagyok.”
Hülkenberg azt sem tartja kizártnak, hogy 2014-ben is a Saubernél folytatja, noha a Die Welt című német lap értesülései szerint a Ferrarival is tárgyalásokat folytat.
„Azt gondolom, a jövő még teljesen nyitott” – mondta a német versenyző. „Én és menedzserem minden opciót megvizsgálunk, beleértve a Saubert is. Egy kicsit még messze vagyunk attól, hogy eldöntsük, merre tovább.”