Hülkenberg rajtbüntetést kapott, bukta a 2. helyet! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hülkenberg rajtbüntetést kapott, bukta a 2. helyet!

Rajtbüntetést kapott a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, így elveszítette 2. rajthelyét a Haas versenyzője, Nico Hülkenberg.
Nico Hülkenberg, Haas
Fotó: ACM
ADVERTISEMENT

A német pilóta remek teljesítményt nyújtott az esős kvalifikáción, és Max Verstappen után a második legjobb köridőt futotta, az időmérő után azonban vizsgálat indult ellene, mert a piros zászlós megszakításkor nem tartotta magát az egységes elektronikai rendszer által meghatározott minimum időhöz.

Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján

A versenybírók meghallgatták Hülkenberget, a csapat képviselőjét, valamint kielemezték a rendelkezésre álló videófelvételeket és adatokat. A stewardok tájékoztatása szerint Hülkenberg épp befejezte gyorskörét, majd elment egy újabb mért körre, és az 1-es kanyarban járt, amikor meglengették a piros zászlókat, ekkor pedig már 1,5 másodperccel a deltaidő előtt járt.

A versenyző elmondása szerint emiatt nagyon nehéz lett volna a meghatározott idő alá kerülnie a következő szektorban, ráadásul összezavarták őt a jelzések is, amiket kapott, ezért egy ponton azt gondolta, túl lassan halad.

A versenybírók enyhítő körülményként értékelték, hogy Hülkenberg a telemetriai adatok alapján hasonló tempót diktált, mint a Esteban Ocon. A szabályok viszont egyértelműek, és bár a Haas versenyzője nem vezetett veszélyesen, megszegte azokat, ezért büntetést kellett kiszabni. A stewardok rámutattak, a piros zászlónál történő gyorshajtások esetében 10 rajthelyes büntetést szoktak kiosztani, az enyhítő körülmény miatt viszont Hülkenberg enyhébb büntetést kapott: 3 hellyel sorolták hátrébb, így az 5. pozícióból indulhat majd.

HIRDETÉS
Hülkenberg rajtbüntetést kapott, bukta a 2. helyet!
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet