Így változtatna Russell a Forma-1-es teszteken - F1VILÁG.HU

Így változtatna Russell a Forma-1-es teszteken

HIRDETÉS
George Russell, a Mercedes versenyzője szerint több tesztelési lehetőségre lenne szükség a Forma-1-es szezonnyitó előtt: a 12 hetes szünet után szerinte nem elég másfél nap, hogy a pilóták felkészüljenek az idényre.

Russell is azon versenyzők közé tartozik, akik szerint kevés a tesztelési lehetőség a Forma-1-ben.  Különösen érzi a gyakorlás hiányát idén, amikor csupán 3 nap áll majd a csapatok rendelkezésére a szezonnyitó előtt Bahreinben, hogy pályára vigyék legújabb versenygépeiket. 

„Én személy szerint nem gondolom, hogy három nap elég. Gondoljunk bele, hogy egy versenyző szempontjából ez másfél nap“ — mondta a Mercedes tehetsége. 

Russell egy forgatási nap keretén belül már kipróbálhatta a Mercedes W14-es versenygépét, illetve a Pirelli gumitesztjén is részt vett télen — azonban azt még a korábbi év versenyautójával tette.

De ha ezt nem tettük volna, akkor 12 hétig — Abu Dhabitól Bahreinig — nem vezettünk volna“ — hangsúlyozta. „El tudnátok képzelni, hogy Rafa Nadal 12 hétig nem ütöget labdát, és aztán egy másfél napos teszt után egyenesen a French Openre megy? Ez soha nem történne meg.“

Russell szerint az jó kiindulási pont lehetne, ha két autóval vehetnének részt a háromnapos teszten

„És azt gondolom, hogy ez valószínűleg a legjobb kompromisszum lenne, figyelembe véve mindazokat az okokat, amelyek miatt megpróbálják ezt korlátozni. De jelen pillanatban versenyzőnként másfél nap véleményem szerint túl kevés.“ 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Így változtatna Russell a Forma-1-es teszteken
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban
Gyorshír: Russell csúnyán összetörte a Mercedes autóját!
Shwartzman rajtbüntetést kapott, bár nem tudni, indul-e valaha F1-es versenyen

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!