A Forma-1 csapatait Abu Dhabiban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalosan értesítette arról, hogy a következő évben jelentősen emelkednek a nevezési díjak a királykategóriában.
A Forma-1 csapatait Abu Dhabiban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalosan értesítette arról, hogy a következő évben jelentősen emelkednek a nevezési díjak a királykategóriában.
Az elmúlt hetekben a Forma-1 elöljárói egyeztettek a csapatokkal a kérdésben, az FIA pedig végül úgy döntött, 2013-tól kezdődően jóval több pénzt szed be a csapatoktól, mint eddig.
Az újonnan megjelent Sportszabályzat 7-es cikkelye szerint két szinten határozta meg a nevezési díjakat a testület.
Ennek értelmében a konstruktőri bajnoki címet megnyerő csapatnak alapból 500 ezer dollárt kell átutalnia a szövetség számlájára, plusz pontonként további 6 ezret.
Minden más csapat az 500 ezer dolláros alapdíj mellett pontonként 5 ezer dollárt lesz kénytelen fizetni.
A tavalyi év eredményei alapján tehát a csapatoknak átlagosan 309 ezer euróval kell többet fizetniük ahhoz, hogy részt vehessenek a bajnokság küzdelmeiben.
Az FIA ugyan nem szabott ki határidőt a nevezési díjak befizetésére, ám a csapatoknak november végéig eleget kell tenniük kötelezettségeiknek.