Kiderültek Maria de Villota balesetének részletei

Közvetlenül súlyos balesete előtt „küzdött” a Marussia autójával és képtelen volt lelassítani azt Maria de Villota – derült ki a pilótanő balesetét követő vizsgálat jelentéseiből.


Közvetlenül súlyos balesete előtt „küzdött” a Marussia autójával és képtelen volt lelassítani azt Maria de Villota – derült ki a pilótanő balesetét követő vizsgálat jelentéseiből.

Maria de Villota még 2012. július 3-án szenvedett súlyos balesetet a duxfordi repülőtéren, miközben akkori csapata, a Marussia autóját vezette egy egyenesvonalú aerodinamikai teszt keretében.

A versenyző azonban a teszt során egy teherautó lehajtott rámpájának hajtott, minek következtében súlyos sérüléseket szenvedett és fél szemére megvakult.

Bár de Villota felépült sérüléseiből, végül 2013 októberében – feltehetően a baleset következményeként – életét veszítette.

Az Egyesült Királyság Egészségügyi és Biztonsági hivatala nemrég lezárta a balesettel kapcsolatos vizsgálatokat és arra jutott, senkit sem terhel külön felelősség a történtek miatt.

Nemrég pedig nyilvánosságra kerültek a vizsgálat részleteiről árulkodó dokumentumok, melyek számos, eddig megválaszolatlan kérdésre magyarázatot adnak.

Például arra, hogy a pilótanő nem tudta használni a versenyautó kuplungját, miközben a kormányt teljes mértékben elfordította, erre azonban a jelentés szerint „nem is volt szükség, hiszen egy egyenesvonalú tesztről volt szó”.

Mielőtt autóba ült, de Villotát a versenymérnök számos információval ellátta, a versenyautó megállításával kapcsolatban azonban nem kapott tájékoztatást, így arról sem, a „bokszba” érkezvén pontosan milyen sebességi fokozatot kell majd használnia.”

A jelentésből kiderül, de Villota 45 km/h-s sebességgel haladt, fékezett, az autó pedig tovább lassult, ám miután a fordulatszám 4100-as percenkénti fordulatra esett, működésbe lépett a versenygép lefulladásgátló rendszere, ami gyakorlatilag a teherautó rámpájának „húzta” az autót.

A csapat tájékoztatása szerint a teszt során „a versenyző tudására és tapasztalatára is támaszkodtak”.

De Villota egyébként korábban elmondta, úgy gondolta, sikerül elkerülnie majd a teherautót, mivel nem látta, hogy annak rámpája le van hajtva.

Bár a vizsgálat számos hiányosságot feltárt, például a szemmagasságban lévő rámpa lehajtott állapotát, az Egészségügyi és Biztonsági hivatal végül nem indít eljárást a tesztet szervező Marussia ellen.

Az istálló egyébként nem kommentálta a balesettel kapcsolatban megjelent jelentéseket.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS