Komoly késésben van a Hispania - F1VILÁG.HU

Komoly késésben van a Hispania

HIRDETÉS

Egyáltalán nem áll jól új autójának fejlesztésével a Hispania alakulata, a spanyolok azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy nem a tavalyi modellel kezdik meg a 2012-es idényt.


Egyáltalán nem áll jól új autójának fejlesztésével a Hispania alakulata, a spanyolok azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy nem a tavalyi modellel kezdik meg a 2012-es idényt.

A gárda sajtószóvivője a BBC-nek nyilatkozva elismerte, komoly késésben vannak fejlesztések tekintetében, ám hozzátette, a 2012-es versenygépet a második kollektív tesztsorozaton, Barcelonában már pályára viszik.

A szakember elárulta, nem igazak azok a pletykák, melyek szerint a HRT tavalyi autójának továbbfejlesztett változatával áll rajthoz a március 18-án megrendezésre kerülő Ausztrál Nagydíjon.

Sőt, valójában az új konstrukció már teljesítette is a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) néhány töréstesztjét, noha nem mindegyiket.

A Hispania egyébként új struktúrával, és új csapatfőnökkel várja az előttünk álló idényt. A sajtószóvivő elmondása szerint Luis Perez-Sala jelenleg kizárólag az új versenygép fejlesztésére, valamint a csapat szerkezetének kialakítására összpontosít.

Azt egyelőre még továbbra sem tudni, hogy ki lesz Pedro de la Rosa csapattársa a 2012-es idényben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!