Kubica: 2020-ban DTM és F1 kombinálva - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Kubica: 2020-ban DTM és F1 kombinálva

Meghozta a döntést jövőjével kapcsolatban a Williams Forma-1-es csapatától hamarosan távozó Robert Kubica.
Robert Kubica (POL) Williams Racing with the media.
Russian Grand Prix, Thursday 26th September 2019. Sochi Autodrom, Sochi, Russia.
Fotó: Williams
ADVERTISEMENT

A lengyel pilóta azt már korábban bejelentette, a 2019-es szezont követően elhagyja a Williams csapatát, utódját pedig csütörtökön be is jelentette a brit csapat: az istálló jövőre a Nicholas Latifi – George Russell kettőssel vág neki az F1-es bajnokságnak.

Kubicával kapcsolatban pedig hetek óta azt pletykálják, a Haasnál, vagy a Racing Pointnál folytathatja teszt- és szimulátorversenyzőként. Jelen állás szerint úgy tűnik, végül utóbbi csapat lesz a befutó.

A versenyzésről viszont ezzel együtt nem akar lemondani a rutinos versenyző: jó eséllyel a német túraautó-bajnokságban, azaz a DTM-ben áll rajthoz 2020-ban a BMW színeiben.

„Azt gondolom, én a magam részéről már meghoztam a döntésemet egy ponton. Nem akarok túlságosan belemenni még a részletekbe. Egy kicsit bonyolultabb ügy ez annál, és meg kell bizonyosodni arról, hogy a dolog minden szempontból működőképes lesz.”

Sainz ígéretes fejlődést lát a Williams háza táján

„Remélhetőleg hamarosan tisztázódik a dolog. Habár szeptemberben is azt gondoltam, hogy elég hamar eljön az ideje ennek, de már majdnem december van. De igen, meglehetősen optimista vagyok, habár nem minden rajtam múlik. És csak még bonyolultabb amiatt, hogy több eltérő programot szeretnék kombinálni – ez több munkával és több kompromisszummal jár.”

„Viszont azt gondolom, minden feltétel adott, csak jól össze kell rakni a dolgokat – remélhetőleg jó sül ki belőle.”

A DTM-mel kapcsolatban Kubica kifejtette: „Nyilvánvalóan nagy kihívásokat keresek, és a DTM, amiben a legnagyobb valószínűséggel versenyezni fogok, vélhetően a legkeményebb bajnokság a Forma-1-en kívül Európában. Fogalmazzunk úgy, hogyha ott versenyezhetnék, annak nagyon örülnék. Ha pedig néhány dolgot sikerülne kombinálni, hogy mindenki elégedett legyen, arra teljesen nyitott vagyok.”

Kubica: 2020-ban DTM és F1 kombinálva
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján