A Ferrari úgy érkezett meg Katarba, hogy pontosan tudta, nem számíthat győzelemre a loszaíli versenypályán, az ugyanis egyáltalán nem fekszik idei versenyautójának. Leclerc végül a 4. helyről kezdte meg az 57 körös száguldást, és némi szerencsével végül másodikként intette le őt a kockás zászló.
A Ferrari elégedett lehet az eredménnyel, hiszen Lando Norris büntetése után az olasz csapat 21 pontra csökkentette lemaradását a konstruktőri bajnokságban, miközben a szezonból már csak egyetlen verseny van hátra.
„Igen, felülmúltuk a várakozásainkat, mert őszintén szólva tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz a tempó szempontjából” — mondta Leclerc a katari verseny után. „Arra számítottunk, hogy a McLaren nagyon erős lesz versenytempóban. Talán nem számítottunk arra, hogy Max ennyire erős lesz, de ma elképesztően erős volt. Azonban a 2. helyen végezni egy ilyen hétvége után, amikor a pálya karakterisztikája nagyon messze áll attól, ami optimális lenne az autónk számára, meglepetés.”
„Nyilvánvalóan egy kis szerencsénk is volt, legalábbis az én oldalamon. Carlosnak viszont pechje volt a defekttel. De csapatként ez egy pozitív hétvége volt. Szóval igen, túlteljesítettük az elvárásainkat, mert a hétvége elején arra számítottam, hogy veszítünk néhány pontot a McLarennel szemben. Ehhez képest sikerült visszaszereznünk néhányat, ami jó.”
„Úgy éreztem, hogy optimalizáltuk a teljesítményünket szombaton és vasárnap. Tudtuk, hogy nem ez lesz a legerősebb hétvégénk, de úgy döntöttünk, hogy csak magunkra koncentrálunk, és megpróbáljuk elérni a számunkra legjobb eredményt. Szerintem ezt nagyon jól sikerült teljesítenünk. Elégedettek lehetünk. Természetesen meg kell vizsgálnunk, mit tehetünk a jövőben, hogy gyorsabbak legyünk az ilyen típusú pályákon. De ezen a hétvégén nagyon jól dolgoztunk csapatként”
Leclerc beszélt arról is, örül annak, hogy a körülmények idén jóval hűvösebbek voltak, mint tavaly, mert az egész verseny során nem tudott inni.
„Igen, nem ittam, de őszintén szólva nem gondolom, hogy ez akkora problémát jelentett ezen a versenyen. Tavaly ez igazán nagy gond lett volna. Úgy gondolom, nem tudtam volna befejezni a versenyt ital nélkül, de idén valójában elég könnyű volt. Szóval, dehidratáció szempontjából nem volt rossz, viszont a kanyarokban fizikailag megerőltető volt, mert ma nem kellett takarékoskodni semmivel.”
„Gyakorlatilag nem volt semmilyen tartalékolás. Az első körtől az utolsóig teljes gázzal kellett nyomnunk, ami versenyzőként igazán élvezetes. Nem hiszem, hogy bármelyikünknek tiszta gondolatai lettek volna a gyors kanyarokban a verseny végén. Nagyon megterhelő volt fizikailag.”
A Forma-1 mezőnye ezen a hétvégén már Abu Dhabiban vendégeskedik, a Ferrari pedig természetesen annak reményében érkezik meg a szezonzáróra, hogy sikerül felülkerekednie a McLarenen, és megnyerni a konstruktőri címet.
„Nehéz megmondani. Őszintén szólva még nem láttam az adatokat. Szóval meg kell várnunk, hogy kiderüljön. De úgy érzem, papíron pozitívabbnak kell lennie, mint Katar volt. Versenytempóban… Ma szerencsések voltunk, de ha nem történt volna az, ami Landóval történt, nagyon, nagyon lemaradtunk volna. És ha nem lett volna a biztonsági autó, szintén nagyon lemaradtunk volna.”
„Versenytempóban nem voltunk gyorsak. Szóval úgy érzem… Igen, Abu-Dhabi jobb kellene, hogy legyen számunkra. Remélem. De meglátjuk. Nem túl nagy a pontkülönbség köztünk, szóval csak magunkra kell koncentrálnunk, és mindent kihozni a lehetőségekből. És remélhetőleg visszavisszük a címet Maranellóba.”
Leclerc hozzátette, bár a bajnoki ezüstérem az egyéni összetettben nem különösebben hozza lázba, azért jó lenne megszerezni azt is.
„Menő lenne. Jobb, mint a harmadik, de nem a legizgalmasabb pozíció, amiért harcolni lehet. Azonban egy ilyen évben, amikor a csapat számára nagyon nehéz volt, és nagyon nehéz időszakokat éltünk át, mégis kielégítő lenne megszerezni a második helyet. Szóval igen, mindent megteszek érte. De a konstruktőri bajnokság fontosabb.”