Ledózerolják Schumacher szülőfaluját - F1VILÁG.HU

Ledózerolják Schumacher szülőfaluját

HIRDETÉS
Biztossá vált, hogy ledózerolják a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher szülőfaluját – bár a versenypályát, ahol annak idején öccsével, Ralffal együtt bontogatta a szárnyat, várhatóan sikerül megmenteni.
Kerpen-Manheim

A Schumacher-fivérek a németországi Kerpen-Manheimben nőttek fel, egy Költnől északra elterülő falucskában, közel a belga és a holland határokhoz. A később Forma-1-es versenyzővé váló Schumacherék itt kezdtek el gokartozni is az édesapjuk által üzemeltetett gokartpályán, sőt, Michael már felnőttként a falu templomában vette el feleségét, Corinnát is.

Manheim mára szinte teljesen elhagyatottá vált, hivatalosan 12 lakója maradt, a legfrissebb hírek szerint pedig a gokartpályán, illetve a település 2021-ben felújított templomán kívül csak a Schumacher-házat kímélik meg, minden mást ledózerolnak. Minderre pedig azért van szükség, mert a település területén szénbányát létesítenek.

Az egyik utolsó megmaradt lakó, Josef Valder a Focus című lapnak azt mondta: „Mindenkit ismertem itt, újjáépítettem a szüleim házát. Természetesen ez volt az otthonom. A lányom például Ralf Schumacherrel járt együtt iskolába.”

Michael Schumacher, Ralf Schumacher, valamint édesanyjuk, Elisabeth, és apjuk, Rolf négyen voltak abból a mintegy 1700 emberből, akik korábban Manheimben éltek.

Ralf Schumacher még mostanában is többször ellátogat szülőfalujába: „Rengeteg állat között nőttem fel, ennek természetesen van hatása. Azóta pedig a zöldeknek köszönhetően a falu nem vált a lignitbányászat áldozatává. Megragadtam a lehetőséget, és visszaállítsam a szülői házat régi állapotába. Egy farmot sok állattal. Szerencsére az új terveknek köszönhetően a gokartpálya még megvan. Bizonyos részei az én telkemen futnak, és újraaszfaltozták. Igyekszünk fiatal németeket támogatni, ami jelenleg elég nehéz Németországban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!