Szepang 1999 és 2017 között látta vendégül a Forma-1 mezőnyét, a Kuala Lumpur közelében elterülő pálya pedig népszerűnek is számított a versenyzők körében, ráadásul komoly kihívást is jelentett – jórészt a klíma és az időjárás okozta körülmények, de persze a pálya vonalvezetése miatt is.
Malajzia végül anyagi megfontolásból döntött arról, lemond a Forma-1-es versenyzés jogáról, az akkori sportminiszter, Khairy Jamaluddin akkoriban azt mondta: „Véleményem szerint nem kellene F1-es versenyt rendeznünk. Legalábbis egy darabig. A költségek túl magasak, és kevés jön vissza belőle.”
Nemrégiben viszont elterjedt a híre, hogy Malajzia a jövőben újra F1-es versenynek adhat otthont – ezt azonban viszonylag hamar megcáfolta az ország jelenlegi sportminisztere, Hannah Yeoh.
„Az F1 túl drága. 20 millió ringgitre [bő 1,5 milliárd forint] kellett várnunk a kormány részéről pusztán a pálya felújítására. Ha tudnánk F1-es versenyt rendezni, már megtettük volna” – fogalmazott. „Most viszont nem engedhetjük meg magunknak, hogy versenyeket rendezzünk. Jelenleg a sürgős pályafelújításokra használjuk fel a pénzt.”
Úgy hírlik, a kormány támogatásának mintegy felét a szepangi aszfaltcsík újraaszfaltozására használják majd fel az illetékesek, hogy eleget tegyenek a MotoGP versenyeit felügyelő FIM homologizációs követelményeinek.