Már januárban pályára gurulhatnak a 2014-es autók - F1VILÁG.HU

Már januárban pályára gurulhatnak a 2014-es autók

HIRDETÉS

Akár már januárban láthatjuk tesztelés közben a 2014-es Forma-1-es versenyautókat, a legfrissebb hírek szerint ugyanis a csapat lassacskán megállapodnak a jövő évi felkészülési programban.



Akár már januárban láthatjuk tesztelés közben a 2014-es Forma-1-es versenyautókat, a legfrissebb hírek szerint ugyanis a csapat lassacskán megállapodnak abban, milyen felkészülési programban vehetnek majd részt a következő idényt megelőzően.

Miután a jelenlegi V8-as motorokat jövőre 1,6 literes V6-os turbófeltöltésű erőforrások váltják, a királykategória alakulatai egy ideje már egyeztetéseket folytatnak arról, hogy a 2014-es idényt megelőzően átalakítják a tervezett tesztprogramot, hogy minél hamarabb megkezdhessék a munkát új versenygépeikkel.

Habár pontos dátumokban még nem sikerült megegyezni, az AUTOSPORT című angol szaklap jelentése szerint a mezőny télen hamarabb pályára gurulhat majd, mint általában, a motorgyártók ugyanis már januárban szeretnének a versenypályán is dolgozni új aggregátjaikkal.

A hírek szerint Január végén, a spanyolországi Jerezben kezdenék meg a munkát – a legvalószínűbb, hogy a január 20-i, vagy 27-i héten.

A jelenlegi szabályok nem teszik lehetővé, hogy a Forma-1 csapatai januárban teszteljenek, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azonban vélhetően változtat majd a 22.4-es paragrafuson.

Úgy tudni, a tervezetet a Forma-1 Sport Munkacsoportja megvitatja majd legközelebbi ülésén, a májusi Spanyol Nagydíj helyszínén.

Amennyiben a januári tesztnek valóban zöld utat adnak, elméletben a csapatoknak lehetőségük volna arra, hogy egy átmeneti autóval próbálják ki az új V6-os motorokat – ez azonban igencsak valószínűtlen, elengedhetetlenül fontos ugyanis, hogy minden istálló minél több kilométert megtegyen új versenygépével.

Így tehát azok a csapatok, melyek február elejére tervezik autóik bemutatóját, vélhetően úgy döntenek, hogy már január végén leleplezik új modelljeiket.

Hirdetés

A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn úgy véli, ha lehetőségük lenne jól felkészíteni az első versenyekre a motorokat, az igencsak hasznos volna, még annak ellenére is, hogy a korai teszt miatt esetleg értékes fejlesztési időt veszítenének.

„Két-három héttel előre kell majd hoznunk a programunkat, de mindent alaposan meg kell vizsgálni” – mondta a szakember az AUTOSPORT-nak.

„Ha az autóval csúszunk kicsit, az rendben van. De ha a motorral lesznek problémák a szezon elején, az nem túl jó. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt.”

„Egy késő januári teszt azt jelentheti, hogy a megfelelő autóval gurulhatnánk pályára, ha viszont nagyon előrehoznánk ezt – mondjuk január elejére –, akkor esetleg építenénk egy tesztautót a motornak, majd külön a versenyekre egy másikat. Márpedig egy csapat minden bizonnyal addig tolja ki versenyautójának fejlesztését, ameddig csak lehet.”

„Úgy vélem, minden csapat szeretne mihamarabb pályára gurulni az új motorokkal. Ez a január végi időpont elég korán van, de nem annyira, hogy megkövetelné egy tesztautó építését. Biztos vagyok benne, hogy mindenki megépíti majd versenyautóját, még ha csak egy alap változatot is – szóval nem lesznek tesztautók.”

A Renault ügyvezetője, Rob White szerint az, ha januárban megkezdhetik a munkát az új motorokkal és az új autókkal, a lehető legjobb módja lesz annak, hogy felkészüljenek a 2014-es bajnokságra.

„Véleményem szerint az egyetlen értelmes megoldás az, ami most kialakulóban van – magyarán, hogy 2014 elején már megkezdjük a munkát az új autókkal. Ennek pedig csak akkor van értelme, ha igazi 2014-es autókkal köröznek a csapatok” – mondta a szakember.

„Ha egy csapat megpróbál átmeneti autót építeni, akkor csak saját magát hátráltatja.”

A januári tesztet követően a Forma-1 csapatai 2014-ben a Közel-Keleten folytathatják majd a felkészülést, de sok múlik azon is, hogy a jövő évi idénynyitót Bahreinben tartják-e, vagy sem.

A melegebb helyszíneken lebonyolított teszt nemcsak a gumik megértését segíthetné elő, ám a motorok tekintetében is hasznosabb információkat gyűjthetne a mezőny, mint a hűvösebb teszthelyszíneken.

„Fontos, hogy a motort és a hajtásláncot magas hőmérsékletek közepette is kipróbáljuk, mert ha Bahreinben, illetve az idénynyitó helyszínén lesz alkalmunk erre először, akkor gondjaink lehetnek. Mi pedig szeretnénk ezt elkerülni” – mondta ezzel kapcsolatban Brawn.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!