Marko elárulta, minek köszönhető a Red Bull feljavult teljesítménye - F1VILÁG.HU

Marko elárulta, minek köszönhető a Red Bull feljavult teljesítménye

HIRDETÉS
A Red Bull F1-es tanácsadója elárulta, a csapat egy háromfázisos fejlődési szakaszon ment keresztül, amely során egy hónapok óta húzódó problémát sikerült kijavítaniuk.

Könnyen lehet, hogy újabb fordulóponthoz érkezett a 2024-es Forma-1-es világbajnokság, az austini versenyhétvégén ugyanis látványos javulást sikerült elérnie a Red Bull csapatának. Az energiaitalos alakulat év elején felépített óriási előnye az őszi időszakra olyannyira elfogyott, hogy a konstruktőri vezetést már el is veszítették a McLarennel szemben, és az átalakult erőviszonyok alapján Max Verstappen egyéni világbajnoki címe is veszélybe került.

Az Amerikai Nagydíjra azonban Verstappen visszatért az élre: a sprintfutamon az élről rajtolva sima győzelmet szerzett, így 52-ről 54 pontra növelte előnyét Lando Norrisszal szemben, és a szombati kvalifikáción is csak 31 ezredmásodpercre maradt el a rajtelsőségtől. Helmut Marko szerint a Red Bull korábbi nehézségei már régre visszanyúlnak, csak sokáig Verstappen teljesítménye ezt képes volt ellensúlyozni.

„Úgy gondolom, korábban veszítettünk némi teljesítményt, és a nehézségeket Max képességei leplezték. Láthatták, hogy Sergio Perez egyre hátrébb csúszik, miközben Max még képes volt valamennyire tartani a lépést. Mindent alaposan kielemeztünk, és rájöttünk, hogy a szélcsatorna és a szimulátor által produkált adatok között hibás volt a korreláció” – árulta el a probléma okát, amit három fejlesztési csomaggal sikerült kijavítaniuk.

„Ezt követően lépésről lépésre haladtunk. A padlólemez fontos teljesítményforrás volt ebben. Három fázison mentünk keresztül. Az első Baku volt, Aztán Szingapúr, a végleges verzió pedig ide, Austinba érkezett meg. Hála Istennek ezzel jó irányba mozdultunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Marko elárulta, minek köszönhető a Red Bull feljavult teljesítménye
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!