Massa a kuplunghiba miatt bánkódik - F1VILÁG.HU

Massa a kuplunghiba miatt bánkódik

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője az ötödik helyet szerezte meg hazai nagydíjának második szabadedzésén, miután fél órával az edzés leintése előtt megállni kényszerült.


Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője az ötödik helyet szerezte meg hazai nagydíjának második szabadedzésén, miután fél órával az edzés leintése előtt megállni kényszerült.

Massa elmondta, Ferrarijában egy elektromos hiba miatt meghibásodott a kuplung, ezért kénytelen volt idő előtt befejezni a tréninget.

„A kettes kanyarban kisodródtam és elég erősen rámentem a kerékvetőre. Ezután észrevettem, hogy baj volt a kuplunggal, nem tudtam váltani, így vissza kellett mennem a bokszba. Csak a garázsban vettük észre, hogy ezt egy elektronikai probléma okozta.”

A brazil versenyző éppen első körét teljesítette a lágy abroncsokon, amikor autója megállt a pályán, így nem sikerült túl sok tapasztalatot szereznie az opciós gumikeverékekről.

„Kár, mert az volt az első köröm a lágy gumikon, és teljesen meg kellett volna ismernem ezeknek a működését.”

Massa szerint a Ferrari versenyképes lehet a hétvégén, ám hozzátette, legnagyobb ellenfeleik, a Red Bull és a McLaren is remek formában van.

„Összességében úgy érzem, versenyképesek lehetünk ezen a hétvégén, de a Red Bullok és a McLarenek is nagyon erősek.”

Az előrejelzések szerint szombaton esőre kell számítaniuk a versenyzőknek, ezt figyelembe véve Massa úgy gondolja, még bárhogyan alakulhatnak az események.

„Holnapra esőt jósoltak, és nedves pályán bármi megtörténhet. A gumikkal kapcsolatban nem észleltem semmilyen problémát, az elvárásainknak megfelelően működtek.”

Hirdetés

A hazai közönség előtt versenyző pilóta elmondta, nagy örül, hogy ilyen lelkesek a rajongói, és reméli, egy jó eredménnyel ajándékozhatja meg őket.

„A brazil közönség hihetetlen, énekelnek és táncolnak egész nap! Nagyon szenvedélyes Forma-1 rajongók, és egy hazai versenyzőnek igazán nagyszerű egy ilyen közönség előtt versenyezni. Ez extra motivációt ad, hogy boldoggá tedd őket.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!