Felipe Massa úgy gondolja, hogy a Ferrari alulmúlta önmagát Monacóban, ahol a McLaren hatalmas csapást mért rájuk. A brazil pilóta azonban biztos benne, hogy a következő versenyen visszavágnak a csúfos vereségért.
Felipe Massa úgy gondolja, hogy a Ferrari alulmúlta önmagát Monacóban, ahol a McLaren hatalmas csapást mért rájuk. A brazil pilóta azonban biztos benne, hogy a következő versenyen visszavágnak a csúfos vereségért.
A wokingi alakulat kettős győzelmet aratott a hercegségben, Alonso és Hamilton egyedül csak a harmadik helyen befutó Massának nem adott kört a versenyen, azonban a Ferrari pilótája úgy gondolja, hogy hétvégi teljesítményük nem tükrözi valós erejüket.
A brazil pilóta azt is bevallotta, hogy a Ferrari küszködött Monacóban, ám saját teljesítményével meg volt elégedve. “Úgy gondolom, hogy saját teljesítményemmel elégedett lehetek. Azonban nem mondhatom ezt el az autóm teljesítményéről. Ha megnézzük, hogyan kezdte a McLaren a hétvégén, már akkor tudhattuk, nem lesz könnyű dolgunk, ha előttük akarunk végezni” – mondta Massa.
“Viszont kihoztuk a helyzetből a maximumot, és a harmadik hely nem egy rossz eredmény, különösen akkor, ha megnézzük, milyen szoros jelen pillanatban a bajnokság. Azonban nem lehetünk teljes mértékben elégedettek, hiszen riválisunk szerezte meg az első két helyet. A csomagjuk tartalmazott olyan elemeket, melyek jobban működtek, mint a mi fejlesztéseink” – magyarázta a brazil pilóta.
“Viszont úgy látom, és ez csak az én személyes véleményem, hogy míg a McLaren brillírozott Monacóban, addig a Ferrari eddigi leggyengébb teljesítményét nyújtotta az idei szezonban. Ha megnézzük, mekkora volt a különbség a McLaren és a Renault között Monacóban, illetve Spanyolországban, nem látunk komolyabb különbséget. Monte-Carlóban a Renault csomagja közel azonos volt a miénkkel, ami bizonyítja, hogy valamit rosszul csináltunk ezen a pályán.”
Mindezek ellenére Massa optimistán várja a folytatást, és úgy gondolja, minden esélye megvan még arra, hogy megszerezze a bajnoki címet, ugyanis mindössze csak öt pont választja el a listavezető Fernando Alonsótól öt futamot követően.
“A bajnoki cím továbbra is elérhető távolságban van számomra, a hétvégi harmadik helyemnek köszönhetően. Eddig öt versenyen vagyunk túl, és öt ponttal vagyok lemaradva a listavezető Alonso mögött, és még ennél is kevesebb a hátrányom Hamiltonnal szemben. Ez nem nagy különbség, és úgy gondolom, még minden nyitott. Azonban előttük kell végeznünk, csak így lehetünk előrébb” – folytatta Massa.
“Két versenyt nyertem, pontosan annyit, mint Fernando, és a különbség, ahogy azt már mondtam, öt pont. Az egyenletesség dönt majd a szezon végén, és fontos, hogy folyamatosan a dobogóra kerüljön az ember. Az idei évben szerzett legrosszabb eredményem egy hatodik hely, ami nem is olyan rossz, de mindent meg kell tenned azért, hogy mindig az első háromban legyél.”