Massa csúnyán kiakadt a Pirellire - F1VILÁG.HU

Massa csúnyán kiakadt a Pirellire

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Csúnyán kifakadt a Pirellire a vasárnapi Brit Nagydíjat követően a Ferrari versenyzője, Felipe Massa, aki egyike volt azon pilótáknak, akik a futam során defektet kaptak.


Csúnyán kifakadt a Pirellire a vasárnapi Brit Nagydíjat követően a Ferrari versenyzője, Felipe Massa, aki egyike volt azon pilótáknak, akik a futam során defektet kaptak.

Massa szerint elfogadhatatlan, ami történt, pláne annak fényében, hogy nem először fordult elő hasonló eset. A brazil azonnali megoldást sürget.

„Szerintem az, ami történt, elfogadhatatlan” – fakadt ki Massa a leintés után.

„Nagyon veszélyes volt, nemcsak számomra, hanem minden versenyző számára is. Nem ez volt az első olyan futam, ahol efféle problémáim voltak. Már Bahreinben is tönkrement két gumim, itt pedig ismét.”

Felmerült, hogy a sorozatos defektekben közrejátszott a silverstone-i pálya egyik kerékvetője, ám Massa szerint ez még nem magyarázat a történtekre. A Ferrari versenyzője úgy véli, a Pirellinek sürgősen változtatnia kell.

„Nem ez az első alkalom. Sokan azt mondják, a kerékvető miatt történt, vagy a törmelékek miatt, de nem először fordult elő. Nem csak ezen a pályán voltak ilyen gondjaink, szóval ez elfogadhatatlan, és tennünk kell valamit a biztonságunk érdekében.”

Massa az olasz újságíróknak nyilatkozva azt mondta, saját testi épsége „isten kezében volt” ma, Silverstone-ban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!