Felipe Massa nemtetszésének adott hangot és felszólította a Monacói Nagydíj szervezőit, hogy sürgősen tegyenek intézkedéseket annak érdekében, hogy javuljon az orvosi ellátás, ugyanis véleménye szerint borzalmas körülmények uralkodtak az idei évben ezen a téren.

A Ferrari brazil versenyzője a hétvége folyamán kétszer is csúnyán falnak csapta autóját a célegyenes végén, és elmondta, hogy mindkét esetben elfogadhatatlan volt az orvosi intézkedés, amin mindenképpen javítani kell a jövőben a hercegségben.
„Nem könnyű ilyet mondani, de az orvosi csapat nem volt a helyzet magaslatán Monacóban, ahol két alkalommal is szükségem volt rájuk” – mondta Massa. „Ezen a területen sürgősen javítani kell, erről beszéltem már az orvosokkal.”
„Monacóban semmi nem úgy ment, ahogy mennie kellett volna: sokat kellett várnom a megérkező orvosi segítségre, sőt az első balesetem után 200 métert kellett gyalogolnom, hogy segítséget kapjak.”
„Biztos vagyok benne, hogy a történtek után meg fogják vizsgálni az egész szervezetet és javító intézkedéseket fognak hozni.”
Massa, aki a szombati időmérőn Kanadában is az orvosok segítségére szorult, újabb balesete után, elmondta, hogy hatalmas volt a kontraszt Monaco és Montreal között, már ami az orvosi ellátást illeti.
„Itt minden tökéletesen működött” – mondta. „Az orvosok és az orvosi központ is jól felkészült volt, hatalmas volt a különbség Monacóhoz képest.”