A váltóval akadtak gondjai, ezért nem tudta folytatni a versenyt Felipe Massa, aki számára már alig néhány kör megtételét követően véget ért a Német Nagydíj.
A váltóval akadtak gondjai, ezért nem tudta folytatni a versenyt Felipe Massa, aki számára már alig néhány kör megtételét követően véget ért a Német Nagydíj.
Massa optimistán vágott neki a Német Nagydíjnak, hiszen a Ferrari a többiekétől eltérő taktikát alkalmazott volna a Nürburgringen, azonban végül nem derült ki, hogy mire lehetett volna képes a brazil versenyző.
A 32 éves pilóta Németországban is remek rajtot produkált, azonban versenye már a 4. körben véget ért, amikor kicsúszott, és nem tudta folytatásra bírni autóját.
„Fékeztem az egyenes végén, majd blokkoltak a hátsó kerekek” – magyarázta Massa. „Korrigálnom kellett, majd megálltam. Ötödik sebességben voltam, megpróbáltam egyesbe kapcsolni, de a váltó beragadt.”
„Megpróbáltam visszajönni, de a motor megállt, így már nem tudtam folytatni.”
A Ferrari pilótája úgy látja, ma nem tudta volna felvenni a versenyt a Red Bull-lal és a Lotusokkal, hiszen mindkét csapat autója nagyon erősnek bizonyult a futam során.
„Láttam, hogy a Red Bull nagyon versenyképes volt, ahogyan a Lotus is – a versenyen még inkább, mint az időmérőn. A Mercedes versenyképes volt az időmérőn, a futamon azonban kevésbé. Ha meleg van, sokkal jobban szenvednek, jobban kopnak a gumik.”
„Mi pedig többé-kevésbé ott voltunk, az autó nem volt rossz ezen a pályán, szóval azt hiszem, ma a Red Bull és a Lotus jobb volt nálunk.”