Massa sokat küszködött a gumikkal Melbourne-ben - F1VILÁG.HU

Massa sokat küszködött a gumikkal Melbourne-ben

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiábrándítóan szerepelt a 2012-es szezon első versenyén a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa.


Kiábrándítóan szerepelt a 2012-es szezon első versenyén a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa.

Habár a maranellói gárda idei versenygépének eddigi tempója kritikán alulinak mondható, a maranellóiak helyzetét súlyosbította, hogy maga Massa sem versenyzett csúcsformában.

A brazil a szombati időmérőn csupán a 16. rajthelyet szerezte meg, a versenyen pedig egy baleset miatt kiállni kényszerült. A Ferrari versenyzője elismerte, sok munka vár még rájuk, főképp azért, mert az F2012-es versenygép egyelőre a gumikkal sem bánik jól.

„Ez egy igazán gyenge hétvége volt részemről. Már szombaton küszködtem, mert az autó egyensúlya pocsék volt, a versenyen pedig talán még rosszabb helyzetbe kerültem, mivel már néhány kör után elkezdtem küszködni a gumikkal” – mondta Massa csalódottan.

„Nagyszerűen sikerült a rajt, sikerült is nyernem néhány pozíciót, és abban reménykedtem, hogy pontszerző helyen érhetek majd célba. Megpróbáltunk előrébb hozni az első bokszkiállásomat, viszont a második szett lágy keverékkel is ugyanazok a problémák merültek fel: az autó csúszkált, és sokkal jobban koptak az abroncsok, mint másoknál.”

„Nem mondanám, hogy túlzottan agresszíven vezetek, valójában még vigyáztam is rájuk, de nem volt mit tenni. Még a közepes keverékkel sem változott a helyzet. Muszáj megértenünk, miért nem tudjuk megfelelően eltalálni az autó egyensúlyát, legalább úgy, mint mondjuk a barcelonai teszten.”

Massa a vasárnapi futam során honfitársával, Bruno Sennával ütközött össze, ami miatt feladni kényszerült a futamot.

„Ami a Sennával történt balesetet illeti, szerintem nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy versenybaleset volt. Az egyik Toro Rosso próbált épp megelőzni engem a 3-as kanyar külső ívén, Bruno kigyorsítása pedig jobban sikerült belül, szóval fej-fej mellett haladtunk a 4-es forduló felé. Ott összeakadtunk, és úgy végződött a dolog, ahogy azt láthatták.”

A stewardok egyébként a leintés után meghallgatták a pilótákat, és úgy döntöttek, versenybalesetnek minősítik az incidenst.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!