Massa sokat vár a Pirellitől - F1VILÁG.HU

Massa sokat vár a Pirellitől

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa reméli, a Pirelli abroncsai megoldást jelentenek majd a tavaly felmerült problémákra, így 2011-ben képes lesz felvenni a versenyt a világbajnoki címért.


A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa reméli, a Pirelli abroncsai megoldást jelentenek majd a tavaly felmerült problémákra, így 2011-ben képes lesz felvenni a versenyt a világbajnoki címért.

A brazil pilóta gyakorlatilag végigszenvedte a 2010-es évet, elmondása szerint azért, mert nem tudott megfelelő kompromisszumokat kötni a Bridgestone abroncsai, valamint saját vezetési stílusa között.

A csapatok az elmúlt év végén, Abu Dhabiban már kipróbálhatták az új gumiszállító, a Pirelli termékeit, és Massa úgy érzi, könnyebb dolga lesz idén.

„Az első benyomásaim a Pirelli abroncsaival kapcsolatban pozitívak voltak” – mondta a 29 éves versenyző a brazil médiának nyilatkozva.

„Úgy éreztem, sokkal könnyebb vezetni az autót, az első gumiknak nagyobb tapadása volt. Úgy mehettem be a kanyarokba, ahogy szerettem volna.”

Massához hasonlóan a kétszeres világbajnok Fernando Alonso is úgy véli, az új gumiknak nagyban különböznek majd a tavaly használtaktól.

„A következő, valenciai teszten többet tudunk majd. Viszont nyilvánvaló, hogy a vezetési stílusom egy kicsit meg fog változni 2011-en” – idézte az Autosprint magazin a spanyol versenyzőt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!