Azt követően, hogy Monacóban kétszer is rommá törte versenyautóját, Kanadában egy vadonatúj kasztnival gurul pályára a Ferrari versenyzője, Felipe Massa. Az olasz istálló visszavágna hétvégén.
Azt követően, hogy Monacóban kétszer is rommá törte versenyautóját, Kanadában egy vadonatúj kasztnival gurul pályára a Ferrari versenyzője, Felipe Massa. Az olasz istálló visszavágna hétvégén.
A brazil pilóta a Monacói Nagydíj szombati szabadedzésén csúnyán a falnak csapta autóját, és bár emiatt az ütközés miatt még nem sérült meg menthetetlenül a kasztni, a vasárnapi futamon történt baleset miatt már a csapat kénytelen új autót adni a brazil alá.
A Ferrari a versenyt követően megerősítette, a 29. körben történt ütközést a felfüggesztés hibája okozta – a balesetet követen Massát kórházba szállították, ám szerencsére nem szenvedett komoly sérüléseket.
A patinás olasz istálló ráadásul nemcsak Massa balesetei miatt lehet csalódott, hanem azért is, mert a bajnoki versenyben is területet veszített legfőbb ellenfelével szemben.
„A Monacói Nagydíj nem volt könnyű a csapat számára” – mondta Stefano Domenicali csapatfőnök, utalva egyrészt Massa baleseteire, másrészt arra, hogy csapattársa, Fernando Alonso a versenyt csupán a kilencedik helyen zárta, így értékes pontokat veszített legfőbb bajnoki riválisával, Sebastian Vettellel szemben.
„A monte-carlói hétvége óta keményen dolgozunk: mindenekelőtt elemezzük az adatokat, hogy megtudjuk, miért nem úgy teljesítettünk, ahogy vártunk. És persze már elkezdtük belőni az autókat, hiszen a montreali pálya teljesen más konfigurációt követel. Egy olyan pályát hagytunk magunk mögött, mely a legtöbb leszorítóerőt igényli, a következő helyszínen viszont sokkal kevesebb leszorítóerőre lesz szükség, mint a bajnokság eddigi helyszínein.”
„Természetesen azokra a megbízhatósági problémákra is összpontosítunk, melyeket teljes mértékben meg kell oldanunk. Ami biztos, hogy a csapat teljes mértékben motivált, és szeretnénk úgy tekinteni a Monacóban történtekre, mint afféle egyszeri esetre.”