Megkegyelmezhet a Hondának az FIA - F1VILÁG.HU

Megkegyelmezhet a Hondának az FIA

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Azt követően, hogy egyeztetett a Honda képviselőivel, a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azt fontolgatja, változtat a motorokra vonatkozó szabályokon.


Azt követően, hogy egyeztetett a Honda képviselőivel, a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azt fontolgatja, változtat a motorokra vonatkozó szabályokon.

Néhány héttel ezelőtt robbant a bomba, egy banális hiba okán a Forma-1 három motorgyártója, a Mercedes, a Renault és a Ferrari 2015-ben szabadon fejlesztheti erőforrásait az idény során – mindez azért lehetséges, mert az FIA egész egyszerűen nem konkretizálta a motorok homologizációjának határidejét a szabálykönyvben.

A sportot irányító testület mindazonáltal világossá tette, új belépőként a Hondára nem vonatkozik a váratlan engedmény – emiatt a japán gyártó, valamint partnercsapata, a McLaren képviselői a szövetséghez fordultak.

Állításuk szerint ugyanis az, hogy február 28. után nem nyúlhatnak erőforrásaikhoz egészen a következő télig, komoly hátrányba sodorja őket riválisaikkal szemben.

Habár az eheti tárgyalás részleteit nem hozták nyilvánosságra, a hírek szerint eredményes egyeztetésen van túl a Honda és az FIA. Úgy tudni, Charlie Whiting hajlandó átgondolni a Hondára és a motorfejlesztésekre vonatkozó döntést.

Amennyiben a szövetség úgy dönt, engedélyezi a japánoknak is az idényközi fejlesztést, a Honda a Ferrarihoz, a Mercedeshez és a Renault-hoz hasonló mértékben változtathat erőforrásain.

Az FIA-nak mindazonáltal nincs könnyű dolga, ha ugyanis túl nagy szabadságot ad a Hondának, a riválisok tiltakozhatnak: amíg ugyanis ők közel 1 évig nem fejleszthették V6-os motorjaikat tavaly, addig a Honda szabadon dolgozhatott aggregátjain.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!