Meglepő átszervezést hajtott végre a McLaren F1-es csapata - F1VILÁG.HU

Meglepő átszervezést hajtott végre a McLaren F1-es csapata

HIRDETÉS
Nagy reményeket fűzött a volt Ferrari-kulcsember, David Sanchez szerződtetéséhez a McLaren, a brit istálló azonban kedden hivatalosan megerősítette, a brit szakember alig három hónap után már távozik is.
McLaren Technical Leadership, Zak Brown, Andrea Stella, Rob Marshall, David Sanchez

Sanchez korábban a Ferrari Forma-1-es versenyautóinak tervezéséért volt felelős, ezért is volt nagy visszhangja annak, amikor kiderült, a neves szakember idén januártól a McLarennél folytatja majd pályafutását. A 44 esztendős szakember nagy lendülettel vágott bele a munkába, hamar kiderült azonban, nem feltétlenül olyan pozícióban tevékenykedhet Wokingban, mint amilyenre előzetesen számított.

A McLaren ezért kedden bejelentette, átszervezi technikai részlegét, ennek keretében pedig Sanchez távozik a csapattól. A wokingi istálló közleménye szerint a főtervezői feladatokat a nemrég a Red Bulltól érkezett Rob Marshall látja el, míg a mérnöki részleg technikai igazgatója Neil Houldey lesz majd. Az aerodinamikai részleget a folytatásban is Peter Prodromou vezeti.

„A David Sanchez és a csapat vezetése között lefolytatott átgondolt diskurzust követően az a közös döntés született, hogy David távozik a csapattól” — fogalmazott Andrea Stella csapatfőnök. „Világossá vált számunkra, hogy az a szerepkör, azok a felelősségek és ambíciók, melyeket David pozíciójához kötöttünk, nem voltak összhangban az eredeti elvárásainkkal, amikor 2023 februárjában úgy döntött, csatlakozik hozzánk.”

„Ezt a tévedést felismerve David és én is egyetértettünk abban, hogy a legjobb az, ha most szakítunk, és így lehetősége lesz arra, hogy más opciókat is kihasználhasson. Nagyra értékeljük mindazt, amit a meglehetősen rövid idő alatt David hozzátett a csapat munkájához, és a legjobbakat kívánjuk neki a jövőre.”

Sanchez a közleményben hozzátette: „Hálás vagyok azért a lehetőségért, hogy a tagja lehettem ennek a csapatnak. Bár az a szerepkör, amit vizionáltunk és amiben megállapodtunk, nem volt összhangban azzal a pozícióval, amivel a valóságban szembesültem, úgy távozom, hogy tisztelem a csapat vezetését, a kollégáim elkötelezettségét, és értékelem a nyitottságot és őszinteséget, melynek szellemében megvitattuk a dolgot, és erre a következtetésre jutottunk.”

„További sikereket kívánok a csapatnak, miközben tovább folytatják útjukat a mezőny eleje felé, ahová tartoznak. Én pedig várom már a következő F1-es kihívást.”

Azt egyelőre nem tudni, Sanchez hol folytatja pályafutását a jövőben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!