Megmenekülhet a HRT? - F1VILÁG.HU

Megmenekülhet a HRT?

HIRDETÉS

Egy kanadai és amerikai befektetőkből álló csoport készen áll arra, hogy biztosítsa a HRT jövőjét a Forma-1-ben – azonban lehetséges, hogy elkéstek a döntéssel, és tervük legközelebb csak 2014-ben valósulhat meg.


Egy kanadai és amerikai befektetőkből álló csoport készen áll arra, hogy biztosítsa a HRT jövőjét a Forma-1-ben – azonban lehetséges, hogy elkéstek a döntéssel, és tervük legközelebb csak 2014-ben valósulhat meg.

A HRT Scorpion Racing néven maradna a királykategória mezőnyében, azonban az FIA már akkor kizárta annak lehetőségét, hogy 12 csapat induljon idén, amikor a spanyol kiscsapat tavaly bejelentette, kiszáll a Forma-1-ből.

Emellett a jelentkezési határidő 2012 novemberében lejárt, így valószínűsíthető, hogy az FIA ezúttal sem fog kivételt tenni, hogy egy 12. istálló is helyet kaphasson a mezőnyben. A Scorpion Racing mögött álló befektetők bíznak benne, hogy a következő napokban megvizsgálják a tervüket, így a hét végére világosabb képet kaphatnak a jövőt illetően.

A Scorpion központja Silverstone-ban lenne, a HRT F112-es versenygépének továbbfejlesztett változatát használnák, és a Williams váltóival versenyeznének.

Az Autosport úgy tudja, az ötletről már Ecclestone-nal is tárgyaltak, aki levélben közölte az illetékesekkel, hogy amennyiben a HRT minden eszközét felvásárolják, akkor beléphetnek a Forma-1-be.

„Megvásároltátok a HRT egész vállalatát? Ha igen, akkor az FIA talán elfogadja” – áll a levélben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!