A Renault pályaműveletekért felelős vezetője, Remi Taffin úgy nyilatkozott, csak egy rajtelsőség lenne elég jó eredmény ahhoz, hogy megmutassák, sikerült jelentősen csökkenteniük hátrányukat az idén domináló Mercedesszel szemben.
A Renault pályaműveletekért felelős vezetője, Remi Taffin úgy nyilatkozott, csak egy rajtelsőség lenne elég jó eredmény ahhoz, hogy megmutassák, sikerült jelentősen csökkenteniük hátrányukat az idén domináló Mercedesszel szemben.
A francia vállalat V6-os erőforrásaival sokat küszködtek partnercsapatai a bajnokság első felében: a kezdeti versenyeken nemcsak gyengének bizonyult a Renault motorja, de rengeteg technikai probléma is volt vele.
A motorbefagyasztás ellenére a vállalatnak sikerült előrelépéseket tennie az aggregáttal, és miután „gyári csapatuk”, a Red Bull igencsak erős lehet hétvégén, Szingapúrban, a franciák is optimistán várják a folytatást.
„Tudjuk, hogy képesek vagyunk a futamgyőzelemre, most olyan helyzetben vagyunk, hogy erről megbizonyosodhatunk, ha esély adódik rá” – mondta Remi Taffin.
„De egy rajtelsőséggel tudnánk csak megmutatni a nyers tempónkat – és onnan már azért a futamgyőzelem is könnyebb lenne.”
A szakember hozzátette, a Renault elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor már kijelentheti, a lehető legtöbbet kihozta az idei erőforrásból.
„Amit szerettünk volna, azt már elértük idén. Amit most a pályán elérünk, az ennek a munkának a gyümölcse. Most megfelelő irányba haladunk ahhoz, hogy optimalizáljuk a teljesítményt, és megismételjük ezt minden egyes versenyen.”
„Ez a legfontosabb számunkra. Tudjuk, milyen teljesítményre vagyunk képesek, és tudjuk, hogyan hozzuk ezt ki magunkból akkor, amikor akarjuk. Szóval a szezon végéig versenyről-versenyre próbálunk valamivel jobbak lenni.”
„De miközben arra fókuszálunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból idén, már oda kell figyelnünk a jövő évre is.”