Optimizmus a Mercedesnél: Eltűnt a „delfinezés”! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Optimizmus a Mercedesnél: Eltűnt a „delfinezés”!

Nem szenved a „delfinezés” jelenségével a Mercedes csapata az előszezoni teszteken, így a német istállónál nagyon optimisták azzal kapcsolatban, hogy idén versenyképesek tudnak lenni.
George Russell Mercedes
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

A tavalyi évben meghatározó volt a csapat teljesítménye szempontjából az, hogy W13-as kódjelű versenyautója jelentős mértékben pattogott a pályán, és a rivális csapatokkal szemben túlzottan megszenvedte a „delfinezés” jelenségét. A csapat a 2022-es idény során, illetve az elmúlt hónapokban is kőkeményen dolgozott azon, hogy megoldja a felmerült problémákat, ráadásul a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a padlóélek megemelésével ugyancsak lépett annak érdekében, hogy elejét vegye a versenyautók pattogó mozgásának.

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

Az F1-es csapatok ma kezdték meg a teszteket Bahreinben, és egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy egyik istálló sem szenved a tavaly sok gondot okozó problémával.

„Úgy tűnik, kiegyensúlyozott a dolog. Nincs pattogás, ami jó hír – eltekintve attól a nagy bukkanótól az egyenes végén” – mondta a Mercedest irányító Toto Wolff. „Jó kiindulási pont ez. Rengeteg adatot gyűjtünk, hiszen a tavalyi év után fontos a korreláció, ki kell próbálnunk különféle dolgokat.”

Arra a kérdésre, hogy a „delfinezés” bármilyen mértékben jelen volt-e csütörtökön, Wolff így felelt: „Nem, nem láttunk semmiféle pattogást. A 12-es kanyarban volt némi mozgás, a gyors kanyarban. De ez meg sem közelíti azt, amivel tavaly szembesültünk, és jelenleg nem meghatározó a teljesítmény szempontjából.”

HIRDETÉS

A Mercedes-főnök hozzátette, tavaly nagyon hamar kiderült számukra, hogy gondok lesznek.

„Tudtuk, hogy bajban vagyunk, mert az autó egyszerűen pattogott. Nem tudtuk megfelelően vezetni. Ez most nagyon más. Azt gondolom, szolid alapokkal rendelkezünk ahhoz, hogy optimalizáljuk az autót, ami még nem történt meg. Ezek a napok arról szólnak, hogy kiderítsük, vannak-e olyan területek, melyek hátrányt jelentenek a teljesítmény szempontjából – mint ahogy történt az tavaly a pattogással. Végig kell mennünk ezen a programon.”

Optimizmus a Mercedesnél: Eltűnt a „delfinezés”!
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján