PDVSA: Maldonado a Lotushoz szerződik - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

PDVSA: Maldonado a Lotushoz szerződik

ADVERTISEMENT

Minden bizonnyal Pastor Maldonado lesz Romain Grosjean csapattársa a Lotus Forma-1-es csapatánál 2014-ben.

Legalábbis erre utal a venezuelai versenyző személyes szponzora, a PDVSA elnökének, Rafael Ramíreznek csütörtök esti nyilatkozata, aki egy sajtótájékoztatón megerősítette, az olajvállalat az idény végén minden támogatást megvon a Williams csapatától, a jövő évben pedig már a Lotus csapatát segíti.

„Csapatot váltunk, a Lotushoz megyünk. Nem áll érdekünkben a Williamsnél maradni, ha Pastor Maldonado már nincs ott” – idézi Ramírez szavait az El Nacional című venezuelai lap.

A Williams hétfőn jelentette be, hogy 2014-ben a Valtteri Bottas – Felipe Massa párossal vág neki a világbajnoki küzdelmeknek, Maldonado tehát távozik a csapattól.

A Lotus egyelőre nem tett bejelentést azzal kapcsolatban, ki veszi át a Ferrarihoz távozó Kimi Räikkönen helyét jövőre, az ülésre szintén esélyes Nico Hülkenberg azonban nemrég úgy nyilatkozott, nem sok esélyt lát arra, hogy Enstone-ba szerződjön.

HIRDETÉS

„A Force India, a Sauber és a Lotus jöhet szóba. A Lotusnál a legrosszabbak az esélyek. Ha hinni lehet a pletykáknak, Maldonado már ott van” – mondta a német.

PDVSA: Maldonado a Lotushoz szerződik
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján