Friss hírek

Perez: Sajnos nem a legjobb versenyzők vannak a Forma-1-ben

Sergio Perez, a Racing Point F1-es versenyzője korábban aggódott amiatt, hogy jövőre nem lesz helye a Forma-1-ben, azonban az elmúlt versenyek és legfőképpen a Szahíri Nagydíj után már sokkal nyugodtabb, és azt sem bánná, ha egy évet ki kell hagynia.

Perez mellett volt csapattársa, Esteban Ocon állt a dobogón, aki éppen Lance Stroll miatt veszítette el versenyzői ülését 2018-ban, így egy évet ki kellett hagynia, mielőtt visszatért a Renault színeiben. 

„Láttunk már olyan versenyzőket, mint ő is, hogy elveszítették a helyüket, de ilyen a Forma-1” – mondta Perez a mellette ülő Oconról. „Nagyon kemény tud lenni, és nem a legjobb pilóták vannak a Forma-1-ben, sajnos.

A mexikói pilóta jövője még mindig bizonytalan: a Red Bull év végén dönt arról, hogy lehetőséget biztosít-e számára Alexander Albon helyett, azonban ha nem, akkor Perez ülés nélkül marad 2020-ra

„Mindig azt mondtam 2022-ről, hogy rizikós kihagyni akkor egy évet a karrierem azon szakaszában, amiben most én vagyok. Soha nem tudhatom, hogy mi fog történni, hogy vissza akarok-e majd térni vagy akkor úgy döntök, hogy befejezem.”

„De a mai nap után, az elmúlt néhány verseny után elkötelezett vagyok, hogy itt legyek jövőre vagy egy évvel később” – mondta. 

Perez már korábban is elárulta, 2022-re vannak lehetőségei a Forma-1-ben, tehát ha ki is kell hagynia egy évet, mindenképp visszatér az új szabályok bevezetésekor.

„Már van néhány jó opcióm 2022-re, szóval a legjobb számomra az, ha jövőre is folytathatom, de ha be kell fejeznem, akkor nem katasztrófa, 2022-ben majd visszajövök. A szabályok változni fognak annyira, hogy versenyzői oldalról nem lesz annyira fájó felvenni a tempót. Most nyugodt vagyok emiatt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!