A McLaren ifjú versenyzője, Sergio Perez elárulta, amikor még a Sauber pilótája volt, nevelőalakulata, a Ferrari nem egyszer arra kérte őt, vigyázzon a pályán a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóra.
A McLaren ifjú versenyzője, Sergio Perez elárulta, amikor még a Sauber pilótája volt, nevelőalakulata, a Ferrari nem egyszer arra kérte őt, vigyázzon a pályán a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóra.
A mexikói tehetség az elmúlt két évben még a Ferrari-motorokat használó Sauber versenyzője volt, mi több, éveken át a patinás olasz istálló utánpótlás-nevelő programjának is tagja volt.
Perez az idei évre Lewis Hamilton helyét vette át a McLarennél, így reményei szerint számos alkalommal lesz lehetősége arra, hogy az élmezőnyben versenyezzen.
Amikor a Marca című spanyol lap arról faggatta, most, a McLaren versenyzőjeként más érzések járnak-e a fejében, amikor meglátja a tükörben Fernando Alonsót vagy Sebastian Vettelt, a 23 éves versenyző eképp felelt: „Az én esetemben nem. Én nem teszek különbséget köztük.”
„Tavaly, amikor kapcsolatban álltam a Ferrarival, gyakran megkértek arra, hogy vigyázzak Alonsóra, de nem tudom, hogy csak nekem szóltak-e, vagy az egész mezőnynek…”
Arra a kérdésre, hogy elszalasztott lehetőségnek tartja-e, hogy kikerült a Ferrari-családból, Perez így válaszolt: „Nem, ez egy olyan tapasztalat volt, mely egy jobb helyre vezetett engem.”
„Boldog vagyok a McLarennél, remélem, hogy még sok éven át itt lehetek, talán pályafutásom végéig.”
Bár a McLaren kiábrándítóan szerepelt Melbourne-ben, Perez örül annak, hogy legalább csapattársa, Jenson Button tempóját tartani tudta valamelyest.
„Örülök ennek, mert Jenson egyike a legjobbaknak. Háromszor nyert Melbourne-ben. Nem tudtam, hogy teljesítek majd hozzá képest, szóval megkönnyebbülés, hogy erős voltam, és közel tudtam kerülni egy világbajnokhoz.”