Petrovék nem tárgyalnak a Marussiával - F1VILÁG.HU

Petrovék nem tárgyalnak a Marussiával

Vitaly Petrov nem tárgyal a Marussia Forma-1-es alakulatával, mely hétfőn hivatalosan megerősítette, hogy szerződést bontott versenyzőjével, Timo Glockkal.


Vitaly Petrov nem tárgyal a Marussia Forma-1-es alakulatával, mely hétfőn hivatalosan megerősítette, hogy szerződést bontott versenyzőjével, Timo Glockkal.

A német versenyzőnek 2014 végéig volt érvényben lévő kontraktusa az orosz istállóval, ám végül a felek közös megegyezéssel felbontották azt. A csapat által kiadott közleményből kiderül, mindennek anyagi okai voltak, a csapatnak tehát vélhetően egy újabb fizetős versenyzőre lesz szüksége.

 

Vitaly Petrov tavaly a Caterham színeiben versenyzett a Forma-1-ben, és a hírek szerint továbbra is tárgyal a kiscsapattal – melynek szintén az anyagiak jelentik a legfőbb problémát.

Glock Marussiától való távozásával még egy hely felszabadult tehát a mezőnyben, ám Oksana Kosatchenko, Petrov menedzsere kijelentette, nem tárgyalnak az orosz csapattal.

„Petrov helyzete a Caterham Forma-1-es csapatának menedzsmentjén múlik” – idézi a menedzser szavait az F1News.ru hírportál.

„A Marussiával nem tárgyalunk.”

Az orosz gárda jelenleg egy szerződtetett versenyzővel rendelkezik: Max Chilton első F1-es szezonjára készül, míg a Caterhamnél egyelőre csak Charles Pic helye biztos. E két csapaton kívül a Force Indiánál van még üresedés, továbbra sem tudni ugyanis, ki lesz Paul di Resta csapattársa.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Petrovék nem tárgyalnak a Marussiával
Alonso a futamgyőztest dicsérte: Max kiválóan vezetett!
Sainz frusztrált: A tempónk megvolt egy jobb eredményhez
Verstappen: Ez kemény menet volt, de ilyen Monaco
Az eső sem tudta megállítani, Verstappen óriási előnnyel nyert Monacóban!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!