Philippe Bianchi: Ez rosszabb, mintha a fiam meghalt volna - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Philippe Bianchi: Ez rosszabb, mintha a fiam meghalt volna

ADVERTISEMENT

Szívbemarkoló nyilatkozattal áll elő a minap a tavaly októberben súlyos balesetet szenvedett Jules Bianchi édesapja, Philippe.

A francia versenyző még a tavalyi Japán Nagydíjon szenvedett súlyos sérüléseket, amikor autójával egy másik versenygép mentésében segédkező munkagépnek ütközött.

Kilenc hónappal balesete után Bianchi a nizzai kórházban még mindig öntudatlanul fekszik, édesapja pedig elárulta, kezdi elveszíteni a reményt, hogy fia valaha is felépül.

„Elviselhetetlen, mindennapi tortúra” – mondta megtörten Philippe Bianchi a France Info nevű rádiónak nyilatkozva.

„Néha már úgy érezzük, beleőrülünk, számomra pedig sokkal szörnyűbb ez az egész annál, mintha meghalt volna. Mert nem tudunk ennél többet segíteni neki.”

HIRDETÉS

„Az idő halad, most pedig már én magam is kevésbé vagyok optimista, mint mondjuk két-három hónappal a balesete után, amikor még bízhattunk a felépülésében. De elérkezik a pont, amikor rá kell jönni, mennyire komoly is a helyzet.”

A Marussia ifjú versenyzőjének édesapja szerint ha fia felébredne a kómából, akkor is egy végeláthatatlan tortúra venné kezdetét – hasonló, mint amit Michael Schumacher és családja is megél a német versenyző 2013 decemberi síbalesete óta.

„Ha súlyos fogyatékossággal találná szemben magát, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az nem az az állapot, amit ő szeretne. Beszéltünk is vele erről. Azt mondta nekünk anno, hogyha lenne egy Michael Schumacheréhez hasonló balesete, vagy ha pusztán csak nem vezethetne többé, akkor nagyon nehezen tudná elfogadni. Mert ez volt az élete.”

Philippe Bianchi: Ez rosszabb, mintha a fiam meghalt volna
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján